Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Kincset ér a meggyógyult koronavírusosok vére

Vérsavójuk terápiás felhasználásának lehetőségeit kutatják.

A koronavírus-fertőzésen már átesett emberek vérsavója terápiás felhasználásának lehetőségeit kutatják a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztonsági laboratóriumában - közölte a laboratórium vezetője kedden a köztévében.

Kis Zoltán elmondta: a betegség alatt ellenanyagot termel a szervezet, amely a gyógyulás után véd a fertőzéstől. A laboratóriumban azt kutatják, mennyi ellenanyag termelődik, és az meddig marad meg a szervezetben. Utóbbira még nincs pontos adat, de egyes feltételezések szerint egy évig vagy akár még tovább is fellelhető.

A laborvezető szerint olyan, már

meggyógyult embereket kell keresni, akiknek a vérsavójában sok vírusellenes anyag van,

mert az ő vérsavójukat fel lehetne használni a súlyos betegek kezelésére.

Kis Zoltán beszélt arról is, hogy az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján több olyan vakcina van, amely az egyes fázisban tart, vagyis ártalmatlansági vizsgálatokat végeznek rajtuk, és van olyan is, amelyik a klinikai, kettes fázisban jár. A biológiai folyamatokat azonban nem lehet sürgetni, ezért nem várható, hogy pár hónap múlva elérhető legyen egy hatásos vakcina - vélekedett a laborvezető.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×