Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Pxhere

Több halálesetet okoz a levegőben szálló finompor, mint azt eddig vélték

A levegőben szálló finompor világszerte egyharmaddal több halálesetet okoz, mint amennyit az eddigi becslések alapján feltételeztek - közölte egy nemzetközi kutatócsoport a Pnas című szaklapban bemutatott tanulmányában.

A tudósok 41 követéses vizsgálatot elemeztek ki, melyek a finomszemcsés anyagok (PM2.5) okozta halálozást tanulmányozták. Az eredmények alapján a kutatók kiemelt fontosságúnak tartják a finomporrészecskék koncentrációjának csökkentését.

  • A PM2,5-ös finompor felerészben 2,5 mikrométer átmérőjű részecskékből áll, felerészben ennél nagyobb és ennél kisebb részecskékből - utóbbiból kevesebb arányban.
  • Ezek a részecskék szabad szemmel nem láthatók.

A világ 16 régióját vizsgálták

A kanadai egészségügyi hatóság (Health Canada) munkatársa, Mieczyslaw Szyszkowicz vezetésével a kutatók megvizsgálták a világ 16 régiójában mért finomporértékek és az alsó légutak (légcső és tüdő) nem fertőző megbetegedései következtében ott bekövetkező halálozás arányai közti összefüggést.

A finompor által bekövetkezett halálozás kockázatát is megállapították 41 úgynevezett kohorszvizsgálat során. A kohorszvizsgálat a populáció egy feltételezett kockázati tényezőnek kitett csoportjának időbeni utánkövetése által méri az adott időintervallumban az új betegek számát.

Számításaik szerint 2015-ben világszerte 8,9 millió halálesetet okozott a finompor. Ez 30 százalékkal több, mint a hagyományos becslési módszerek által meghatározott 6,9 millió haláleset.

"Eddig az öt legnagyobb rizikócsoportra, az agyvérzésre, COPD-re (krónikus obstruktív tüdőbetegségre), tüdőrákra, isémiás szívbetegségre és az alsó légutak fertőzésére vonatkozó számokat egyszerűen összeadták" - mondta Hans Concin, a tanulmány társszerzője.

Nyilvánvalóan eddig alábecsülték a PM2,5-ös finompornak való kitettség hatásait és a már jól ismertek mellett léteznek további súlyos rizikófaktorok.

A kutatók szerint a politikusoknak cselekedniük kell a finompor-határértékek csökkentése érdekében. Ennek az új tanulmány szerint még pozitívabb hatásai lehetnek, mint azt eddig vélték.

Egy korábbi, az Európai Unióban végzett kutatásban már bizonyították, hogy már az európai határérték alatti finompor-koncentráció is növeli a halálozás kockázatát - fejtette ki Concin.

"A jó hír az, hogy a finomporterheltség Európában az elmúlt 20 évben jelentősen csökkent"

- mondta a tudós. Ez elsősorban a közlekedésben és az iparban hozott intézkedéseknek köszönhető.

Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×