Infostart.hu
eur:
386.17
usd:
331.6
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Tudja, melyik állat alszik a legkevesebbet a világon?

Minden más vizsgált emlősnél kevesebbet alszanak az afrikai elefántok nőstényei: áltagosan mindössze napi két óra alvásra van szükségük.

A johannesburgi Witwatersrand Egyetem kutatói két vadon élő elefántnőstényt vizsgáltak 2016 áprilisában és májusában Botswanában és megállapították, hogy bizonyos napokon egyáltalán nem aludtak az állatok.

Ráadásul csak minden harmadik napon feküdtek le az alváshoz, egyébként állva pihentek - mondta el Paul Manger, a PLOS ONE tudományos lapban megjelent tanulmány vezetője.

Korábban csak fogságban élő elefántokat vizsgáltak. A mostani kutatáshoz 35 napon át figyeltek meg két harminc év körüli nőstény afrikai elefántot (Loxodonta africana) a Chobe Nemzeti Parkban.

A csordavezetőket helikopterről lőve elkábították, majd GPS jeladóval és 3D-s szenzorral ellátott nyakörvet adtak rájuk, mellyel az állatok testhelyzetét is dokumentálták. Ormányukba az alvásritmusukat dokumentáló szerkezetet ültettek be.

A kutatás során a tudósok egy elefántot akkor tekintenek alvónak, ha legalább öt percig nem mozdítja meg az ormányát. Azt egyelőre nem tudják megmondani, hogy a vadon élő hímek hasonlóan keveset alszanak-e, mint a nőstény vezetők.

A most megfigyelt elefántok jóval kevesebb alszanak, mint fogságban élő társaik és ritkábban is fekszenek le az alváshoz. Ha az állatok állva alszanak, szemüket becsukják, ormányuk a földre lóg.

Az átlagos napi két óra alvással az elefántok a valaha megfigyelt legkevesebbet alvó emlősök, őket követik a lovak, melyek három órát alszanak. A szakértők szerint a nagyobb emlősök lényegesen kevesebbet alszanak, mint a kicsik. Kivételt a szürke bálna (Eschrichtius robustus) képez, amely legalább kilenc órát alszik naponta.

"A kutatás egyik legváratlanabb megfigyelése, hogy az elefántok a tanulmány négy napján látszólag egyáltalán nem aludtak" - emelték ki a kutatók. Ezeknek az alvásmegvonásoknak valószínűleg az állhat a hátterében, hogy a matriarchák biztonságba akarták vinni csordájukat.

Az elefántok a mért két órát nem egyhuzamban alusszák át. A megfigyelt nőstények átlagban 4-5-ször aludtak el éjszakánként: az egyórás fő alvási időt több kisebb, 15-20 perces pihenési fázis követte. Az elefántok minden éjjel új alvóhelyet kerestek.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×