Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Veszélyben a tücskök, és így az őket megevő állatok is

Veszélyben a tücskök, és így az őket megevő állatok is

Az Európában eddig vizsgált állatok közül a tücskök, szöcskék, sáskák vannak a legnagyobb veszélynek kitéve: a Természetvédelmi Világszövetség jelentése szerint az Európában élő úgynevezett egyenesszárnyú rovarfajok egynegyede veszélyeztetett. Ha pedig kevesebb van belőlük, akkor a velük táplálkozó állatoknak is rosszabbak lesznek az életkilátásaik – mondta az InfoRádiónak a kutatásban részt vevő Szövényi Gergely, az ELTE Biológiai Intézetének adjunktusa.

„A veszélyeztetett fajok között nagyon sok olyan van, amelyik bár viszonylag nagy termetű, viszont röpképtelen, sokuk csökevényes szárnyú, nagyon helyhez kötött, és nagyon kis elterjedéssel bírnak” - közölte Szövényi Gergely.

Hozzátette, hogy ez ezért probléma, mert ezeknek a fajoknak a jövőbeni kilátásait sokkal jobban veszélyezteti minden olyan negatív emberi hatás, ami egy mozgékonyabb faj számára nem okozna problémát.

Más szóval, mivel nem tudnak átrepülni, ezért ennyivel kevesebben fog fennmaradni.

Az ELTE Biológiai Intézetének adjunktusa elmondta, hogy az egyenesszárnyú rovarok többsége eléggé melegigényes, és a többségük Európában inkább a nyílt élőhelyeken – gyepeken, réteken él.

„Ezeknek az élőhelyeknek az intenzív mezőgazdaságban való bekapcsolása azonban a mai napig egy aktuális természetvédelmi probléma, ami ezen rovarok számára különösen nagy probléma” - hangsúlyozta Szövényi Gergely.

Az ELTE Biológiai Intézetének adjunktusa elmondta, a három éves kutatásban az egyik fontos feladatuk az volt, hogy az országból, illetve a régióban előforduló fajok elterjedstégéről és az azokat veszélyeztető tényezőkről adatot szolgáltassanak.

„Mi nem csak a szűkebben vett Pannon régióval foglalkozunk, hanem a Balkán-félszigettel kapcsolatos kutatásaink eredményeit is jól tudtuk adaptálni ebbe a programba. Az utóbbi néhány évben ezeken a vidékeken végzett kutatásainknak elég sok olyan eredménye van, ami bizonyos fajoknál szinte az egyedül ismeretforrást jelentette” - jelezte kutatásuk fontosságát Szövényi Gergely.

A kutató elmondta, hogy a tanulmányban felsorolt fajok

5-6 százaléka kritikusan veszélyeztetett,

vagyis reális esélye van annak, hogy a közeli jövőben kipusztulhatnak.

A fajok negyede pedig veszélyeztetett, ami azt jelenti, hogy belőlük a jövőben kevesebb lesz. Ez azonban ennél a csoportnál komoly következményekkel járhat – figyelmeztetett Szövényi Gergely.

„Az egyenesszárnyú rovarok – a tücskök, szöcskék, sáskák – ugyanis nagyon nagy egyedsűrűségben és nagy számban vannak jelen. Sok vizsgálat mutatta ki azt, hogy az összes rovar közül ők vannak a legnagyobb arányban egy helyen jelen, amelyek nagyon fontos táplálékforrások más állatok számára.

Ha pedig kevesebb van belőlük, akkor a velük táplálkozó fajoknak is rosszabbak lesznek az életkilátásaik”

- hangsúlyozta az ELTE Biológiai Intézetének adjunktusa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×