Infostart.hu
eur:
363.65
usd:
324.51
bux:
143944.7
2026. október 14. szerda Helén

A Hold befolyásolhatja a földrengéseket

Feltehetően teliholdkor, illetve újholdkor következhetnek be a pusztító földrengések a Nature Geoscience című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

A kutatást végző japán tudósok szerint a gyakori földrengések sújtotta régiókban az árapály megfigyelése segíthet a kockázatok felmérésében.

A Hold és a Nap tömegvonzásának nem elhanyagolható hatása van a Földön. Amikor a Nap, a Föld és a Hold egy egyenesbe esnek, azaz holdtöltekor és újholdkor, a két égitest tömegvonzása összeadódik és erősebb a hatása.

"Kutatásunk összefüggést mutatott ki az árapály ereje, illetve a földrengések erőssége és gyakorisága között" - magyarázta az AFP francia hírügynökségnek Ide Szatosi, a Tokiói Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

Ide Szatosi és kollégái statisztikai szempontból elemezték a világszerte észlelt földrengésekre és az árapály amplitúdójára vonatkozó adatokat. A vizsgálat eredménye szerint az elmúlt húsz év legsúlyosabb földrengései közül több magas dagály idején következett be, vagyis teleholdkor vagy újholdkor.

A tanulmány több példát is idéz a holdtöltekor, illetve újholdkor történt földrengések közül. Ilyen volt a 2004. december 26-án, vasárnap az indonéziai Szumátránál bekövetkezett, óriási szökőárat kiváltó földrengés, amely több mint 220 ezer ember halálát okozta. Hasonló volt a 2010. február 27-én Chilében történt, 523 halálesettel járó földmozgás, valamint a 2011. március 11-én a japán partoknál történt pusztító rekorderejű földrengés, amely során 19 ezer ember vesztette életét.

Az amúgy is nyomás alatt lévő törésvonalak tehát valószínűleg még érzékenyebbek a Nap és Hold gravitációs erőire.

A kutatók szerint azonban csak az erős földrengéseket befolyásolják az égitestek. A kisebb földmozgások esetében nem találtak semmilyen kapcsolatot.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×