Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.4
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Sűrített levegővel hajtott járművek versenyeznek Egerben

Hat ország 47, műszaki egyetemistákból, főiskolásokból álló csapata vehet részt a sűrített levegővel hajtott különleges járművek idei, IX. nemzetközi Aventics pneumobil versenyen szombaton Egerben - hangzott el a verseny ünnepélyes megnyitóján a Dobó téren pénteken.

Gödri István, a versenyt kiíró, pneumatikai komponenseket és rendszereket gyártó Aventics Kft. ügyvezetője felidézte: eredeti céljuk az volt, hogy a versenyen keresztül a jövő mérnökei megismerkedjenek a cég termékeivel. Mostanra azonban kiderült: sokkal nagyobb lett a hasznuk, mert az elméleti tudást a gyakorlati életben lehet kamatoztatni, miközben műszaki egyetemekkel, főiskolákkal is szorosabb lett a kapcsolat.

Habis László egri polgármester (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy a hevesi megyeszékhely már nemcsak a borok, iskolák, műemlékek városa, hanem a korszerű iparé és az innovációé is.

A szombat délelőtti érsekkerti versenyen a 22 magyar csapat mellett 25 külföldi, lett, cseh, lengyel, romániai és észt együttes is rajthoz áll. A három - távolsági, ügyességi és gyorsulási részből álló - "éles" futamot kvalifikációs megmérettetések előzik meg. Egy szakmai zsűri a mérnökhallgatók által tervezett és épített járművek között a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést is értékeli majd.

A szervezők szerint a csapatok által használt technológiai megoldások évről évre fejlődnek. Ezt támasztják alá a javuló eredmények is: az elmúlt kilenc év alatt például a legjobb pneumobil által egy palacktöltettel megtett távolság 7,117 kilométerről 12,99 kilométerre nőtt. A végsebességet is megduplázták a mérnökhallgatók, az első versenyen, 2008-ban elért legnagyobb, 25,5 kilométeres óránkénti sebesség tavaly már 51,9 kilométerre emelkedett.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Jelentős költségvetési kiigazítás és nehéz átmeneti időszak várhat a magyar gazdaságra, a vállalkozások pedig 2027-ben sem számíthatnak érdemi keresleti vagy beruházási fellendülésre. A költségvetés rendbetételéhez a GDP több mint 1 százalékát kitevő beavatkozásra lehet szükség. A cégeknek eközben szigorúbb költségkontrollra, gyorsan megtérülő fejlesztésekre és hatékonyabb működésre kell berendezkedniük, miközben a kkv-hitelállomány növekedése mögött is inkább a forgóeszközhitelek fokozott igénybevétele állhat. A készülő vagyonadó az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrészre vetne ki évi 1 százalékos terhet, az uniós finanszírozásban pedig egyre inkább a kedvezményes hitelek kerülhetnek előtérbe. Mindezekről a Portfolio kecskeméti, „Merre tovább hazai kkv-k? – Versenyképesség 2026-ban” című konferenciáján beszéltek a szakértők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×