Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
327.18
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

A hidegháború történetéről nyílt kiállítás Budapesten

Hidegháború - egy megosztott világ rövid története címmel nyílt kiállítás szerdán Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Gólyavárban. A nemzetközi tárlat magyarországi bemutatása a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete együttműködésében valósult meg.

A NEB által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Máthé Áron, a NEB elnökhelyettese a megnyitón egyebek között arról beszélt, hogy a kiállítás tökéletesen leírja ezt a folyamatot, amelyben "a valóságot próbálták meg a marxista elméletbe beleerőszakolni". A kiállítás azonban úgy végződik, hogy "mi, közép-európai népek, visszaszereztük a szabadságunkat és az önrendelkezésünket, amiben hinni nem szűntünk meg soha" - fogalmazott.

Lukasz Kaminski, a Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke többek között azt emelte ki, hogy a kiállítás azokról szól, akik értékeket védtek a hidegháború időszakában. Kisfaludi András, az ELTE rektorhelyettese köszöntőjében rámutatott: az egyetemi helyszín sem véletlen, hiszen a kiállítás a fiatalokat is szeretné megszólítani.

A tárlatot a Nemzeti Emlékezet Intézete - a Lengyel Nemzet Sérelmére Elkövetett Bűntettek Felkutatására Létrehozott Bizottság és a varsói Közoktatási Hivatal készítette.

A bemutatott fényképek és írásos dokumentumok a Nemzeti Emlékezet Intézet Archívuma, az Új Ügyiratok Archívuma, Lettország Népi Frontjának Múzeuma és a Karta Központ gyűjteményéből származnak - olvasható a NEB közleményében.

Címlapról ajánljuk
Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Gázolaj-megegyezés Oroszországgal, felszólítás elnökválasztásra – ezek olyan üzenetek, amelyeket Kijev nem szívesen hall Washingtonból. Ugyanakkor Donald Trump kommunikációja folyamatosan hullámzott eddig, ami Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője szerint akár újra hozhat még hullámhegyet a mostani hullámvölgy után.

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×