Infostart.hu
eur:
386.68
usd:
331.83
bux:
119687.54
2026. január 14. szerda Bódog

Épül az első robotgyár Kínában

Kizárólag robotokkal termelő gyár épül Dél-Kínában a munkaerőhiány enyhítésére és a költségek csökkentésére - számolt be róla a kínai sajtó.

A kelet-ázsiai országban úttörőnek számító létesítmény tulajdonosa a precíziós elektromos alkatrészeket gyártó sencseni Everwin Precision Technology, mely Kína-szerte több mint ötezer embert alkalmaz. A vállalat bejelentése szerint az új, tungkuangi gyárában kezdetben ezer robotot alkalmaznának a gyártósorok mentén, évente mintegy kétmilliárd jüanos (88 milliárd forint) gyártókapacitással.

Mindössze karbantartásukat, a robotok felügyeletét és a cég adminisztrációját végző alkalmazottak lennének emberek, összesen mintegy kétszázan, tizedére csökkentve a hagyományos körülmények között szükséges mintegy kétezres munkaerő-állományt - kalkulálta a cég.

Az Everwin kínai sajtóban nyilatkozó képviselője szerint nem csupán a költségek csökkenek majd a robotok alkalmazása nyomán, de a termelés hatékonysága és biztonsága is fokozódik. Az Everwin ugyan az első, ám közel sem az egyetlen kínai cég, mely teljesen robotmunkára kíván váltani. Tavaly ősz óta a tungkuani gazdasági és információs technológiai iroda szerint a városban több mint félezer vállalat összesen 4,2 milliárd jüant (185 milliárd forint) fektetett robotok alkalmazásába.

A robotok alkalmazása a következő évek meghatározó trendje Kínában - fogalmazott februári jelentésében az IFR nemzetközi robotikai szövetség. A szervezet adatai szerint jelenleg minden tízezer munkásra harminc robot jut most az országban, miközben Japánban 323, Németországban 282.

A "teljes állású" robotok száma két éven belül megduplázódhat, így 2017-re Kínában alkalmazhatják a legtöbb robotot a világon. 

Címlapról ajánljuk
Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×