Infostart.hu
eur:
389.74
usd:
330.27
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Nem zavarja az eső a kolibrit

Azt gondolhatnánk, hogy a kolibriknek nehézséget okoz az eső, hiszen a pár grammos madarakat vízzel teli luftballon gyanánt éri egy esőcsepp. Amerikai biológusok azonban ennek ellenkezőjét állapították meg: a parányi madarak még zuhogó esőben is képesek a virágok előtt lebegve nektárt szívogatni.

Victor Ortega-Jimenez és Robert Dudley, a Berkeley Egyetem kutatói öt kaliforniai Anna-kolibrit (Calypte anna) röptetett egy plexiüvegből készült kockában, és filmre vették mozgásukat, valamint kiszámították a rájuk ható erőket. Az esőt egy zuhanyfej segítségével imitálták - számolt be a Der Standard című osztrák lap.

A kutatók megállapították, hogy az enyhe-közepes eső (óránként 6-15 milliméter) alig zavarta az állatokat. Szárnycsapásaik kissé ritkultak, a szárnyak kilengése enyhén fokozódott. Erős, óránként 22 milliméteres esőzés esetén az állatok taktikát váltottak. Helyzetüket a vízszinteshez közelítették, szárnycsapásaik felgyorsultak, de szárnyaikat nem mozgatták olyan széles ívben. Minden esetben, teljes mértékben urai maradtak röptüknek.

Úgy tűnik, az állatok egyaránt képesek kompenzálni a nedves tollazat zavaró hatásait és az eső által rájuk gyakorolt erőket. Még az özönvízszerű, óránként 270 milliméteres esővel is megbirkóztak. Minden bizonnyal ez annak is köszönhető, hogy a számítások szerint tollazatuk a cseppek közvetlen erőhatásainak mintegy felét rugalmasan visszaveri - írták a kutatók a Proceedings of the Royal Society című folyóiratban. Ezen kívül képesek repülés közben szinte minden nedvességet kirázni a tollaikból.

Végtére is az apróságok túléléséhez szükséges képességről van szó, hiszen magas energiafelhasználásuk miatt csak rövid ideig bírják ki táplálék nélkül - ezért az esőben is útra kell kelniük.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×