Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A rendszeres mozgás csökkenti, a kevés alvás növeli a rák kockázatát

Akár 20 százalékkal is csökkenhet a rákbetegség kockázata azoknál a nőknél, akik rendszeresen mozognak - a házimunka pedig akár 30 százalékkal alacsonyabb veszélyt is jelenthet. Ha azonban átlagosan hét óránál kevesebbet alszunk éjjelente, az így megszerzett előny semmivé foszlik.

Akik rendszeresen mozognak, azoknál kisebb a rákbetegség kialakulásának kockázata, mint a kevésbé aktív nőknél - állapították meg tudósok. De a hét óránál kevesebb alvás könnyen semmissé teheti az így megszerzett előnyt - teszik hozzá, miután tíz éven át tanulmányozták hatezer nő életmódját.

Dr. James McClain, az Amerikai Nemzeti Rákintézet munkatársa, a kutatás vezetője szerint az, hogy átlagosan mennyit alszunk éjjel, befolyásolja a kapcsolatot fizikai aktivitásunk és a rák kockázata közt.

A kutatásban megvizsgálták, milyen gyakran edzettek a nők, és ezt összehasonlították azzal, hogy mekkora náluk a rák felbukkanásának valószínűsége. A tíz év alatt 604 nőnél diagnosztizáltak a betegséget, közülük 186-nál mellrákot.

A legaktívabbaknál 20 százalékkal kisebb aa rák kifejlődésének kockázata - állítja a kutatás eredményeit taglaló tanulmány. Azoknál a 65 év alatti nőknél, akik nem tudtak éjjelente hét órát sem aludni, a mozgás adta védelem nem működött; náluk 47 százalékkal nagyobb a rák kockázata.

Ugyan az orvosok számára nem teljesen világos, a mozgás miként csökkenti a rák veszélyét, úgy gondolják, ez kapcsolatban állhat számos más tényezővel is, például a testsúllyal, a hormonszinttel és az immunrendszer ellenállóképességével.

McClain szerint a következő lépés az lesz, hogy megpróbálják megérteni a mozgás és az alvás közti kapcsolatot.

Egy korábbi tanulmány megállapította, hogy azok a nők, akik 12 és 22 éves koruk közt rendszeresen mozogtak, a rák kisebb kockázatával számolhatnak. A házimunka vagy a tánc pedig 30 százalékkal csökkenti a mellrák kialakulásának veszélyét. A nehéz munka, az intenzív mozgás pedig jobban csökkenti a kockázatot, mint az enyhe.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×