Azon törik a fejüket Japán tudósai, hogyan valósíthatnák meg az űrliftet. Az elképzelés szerint a lift a valaha szőtt legkönnyebb huzalokon közlekedne, amelyeket egy szatellit fogadópályaudvar feszítene ki az atmoszférán és a Föld gravitációs terén kívül.
A lift huzaljai 36 ezer kilométer hosszúak lennének. A liftben magában pedig a tudósok elképzelései szerint akármilyen fajta küldeményt ki lehetne juttatni a világűrbe.
A gravitációt ráadásul egy rakéta fellövéséhez használt energia századrészével le lehetne küzdeni. A liftnek magának persze könnyűnek és gyorsnak kell lennie. Így ahogy nyaralni utazunk, úgy járkálhatnánk az űrbe is.
Az elképzelés rengeteg tudósnak megmozgatta a fantáziáját a világon, és a NASA is érdeklődik a fejlemények iránt.
Az ötlet először egyébként Arthur C. Clarke: Az éden szökőkútjai című művében jelent meg, de mint a fentiek is megmutatják, nem megvalósíthatatlan, csupán igen összetett tudományos probléma. Japán mindenesetre igencsak bízik tudósaiban.
A fő probléma egyébként maga a kábel. Az átérendő távolságnál kétszer hosszabb kábelre van ugyanis szükség az ellensúly végett, és hogy az megtartsa feszességét. Különösen könnyűnek kellene lennie, nagyon erősnek, és ellen kellene állnia az atmoszféra minden hatásának.
A megoldás egy olyan anyag lenne, ami száznyolcvanszor erősebb az acélnál, és négyszer erősebb, mint az eddig kivitelezni sikerült anyag.
Japánban novemberben tartanak nemzetközi konferenciát az űrliftről.
Ilyen kocsikat nem látott még a világ – bemutatjuk a Moszkvics nagy feltámadását