Azon törik a fejüket Japán tudósai, hogyan valósíthatnák meg az űrliftet. Az elképzelés szerint a lift a valaha szőtt legkönnyebb huzalokon közlekedne, amelyeket egy szatellit fogadópályaudvar feszítene ki az atmoszférán és a Föld gravitációs terén kívül.

A lift huzaljai 36 ezer kilométer hosszúak lennének. A liftben magában pedig a tudósok elképzelései szerint akármilyen fajta küldeményt ki lehetne juttatni a világűrbe.

A gravitációt ráadásul egy rakéta fellövéséhez használt energia századrészével le lehetne küzdeni. A liftnek magának persze könnyűnek és gyorsnak kell lennie. Így ahogy nyaralni utazunk, úgy járkálhatnánk az űrbe is.

Az elképzelés rengeteg tudósnak megmozgatta a fantáziáját a világon, és a NASA is érdeklődik a fejlemények iránt.

Az ötlet először egyébként Arthur C. Clarke: Az éden szökőkútjai című művében jelent meg, de mint a fentiek is megmutatják, nem megvalósíthatatlan, csupán igen összetett tudományos probléma. Japán mindenesetre igencsak bízik tudósaiban.

A fő probléma egyébként maga a kábel. Az átérendő távolságnál kétszer hosszabb kábelre van ugyanis szükség az ellensúly végett, és hogy az megtartsa feszességét. Különösen könnyűnek kellene lennie, nagyon erősnek, és ellen kellene állnia az atmoszféra minden hatásának.

A megoldás egy olyan anyag lenne, ami száznyolcvanszor erősebb az acélnál, és négyszer erősebb, mint az eddig kivitelezni sikerült anyag.

Japánban novemberben tartanak nemzetközi konferenciát az űrliftről.