Infostart.hu
eur:
385.39
usd:
332.12
bux:
121966.9
2026. január 16. péntek Gusztáv

Drámai jövőkép: vízhiány, éhezés, árvizek

Hirtelen és visszafordíthatatlan hatásokkal járhat az éghajlatváltozás - áll a klímaváltozást vizsgáló kormányközi testület jelentéstervezetében, amelyről hosszú vita után állapodtak meg a spanyolországi Valenciában. A dokumentum célja, hogy útmutatást adjon a döntéshozóknak a következő öt évre.

A Nobel-díjjal kitüntetett testület delegátusai a spanyolországi Valenciában ültek össze, hogy kidolgozzák legújabb állásfoglalásukat, amelyet egyes szavakról folytatott, az éjszakába nyúló vita előzött meg.

Péntek délutánra azonban sikerült megegyezni egy olyan szövegben, amely minden résztvevő számára elfogadható, de ugyanakkor érezhető, hogy egyesek keményebb megfogalmazást akartak.

Határozott üzenet: az ember az oka

A jelentés szerint az "emberi tevékenység, hirtelen és visszafordíthatatlan klímaváltozáshoz és az ezzel járó hatásokhoz vezethet".

Az úgynevezett "szintézis jelentés" három, az idén kiadott dokumentum megállapításait összegzi a klímaváltozás bizonyítékairól, annak jelenlegi és jövőbeli hatásairól, valamint arról, hogy hogyan lehet kezelni a problémát.

A Kormányközi Testület szakértői határozott üzenetet küldtek az úgynevezett "klíma-szkeptikusoknak": egyetértettek ugyanis abban, hogy a Föld hőmérséklete az elmúlt évtizedekben döntő mértékben az emberi tevékenység, és nem a környezeti változások miatt emlekedett.

Politikai feszültséget okoz a forrásokért folyó verseny

Prognózisuk szerint kilencven éven belül 1-6 Celsius fokkal is nőhet az átlaghőmérséklet az 1999-es adatokhoz képest, a tengerszint pedig 18 és 59 cm között emelkedhet. Mindez gyakoribb hőhullámokat, viharos esőket és ciklonokat jelent a jövőben.

A Testület szerint ezeket vízhiány, éhezés, árvizek és elvándorlás követheti. A hatásokat minden ország megérzi,de leginkább a szegény államok, amelyek a legkevésbé felelősek a klímaváltozásért.

Yang Hong, a Nemzetközi Meteorológiai Szervezet, a WMO második embere a héten azt mondta: az éghajlatváltozás a világbékét fenyegeti a forrásokért folytatott viták miatt.

Az amerikaiak is beadták a derekukat

Az AP hírügynökség szerint az amerikai delegáció megkérdőjelezte a szövegben a legkeményebb megfogalmazásokat, viszont elfogadta, hogy az éghajlatváltozás "hirtelen és visszafordíthatatlan" eredményekkel járhat.

A kormányközi testületnek többezer atmoszféra és oceán-szakértő, közgazdász, gleccserkutató és sok más tudományág képviselője a tagja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×