Infostart.hu
eur:
361.66
usd:
315.45
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

A fagyott füst a jövő szigetelőanyaga

Már 1931-ben felfedezték, mégis csak nemrég indult hódító útjára az aerogél, a világ egyik legkönnyebb szilárd anyaga, amely felszívja az olajfoltokat, megvéd a bombatámadás ellen és segíthet az asztronautáknak a Marson.

Az aerogél olyan, mint az 1930-as éveknek a bakelit, a '80-asoknak a szénszál, vagy a '90-eseknek a szilikon.

Az anyagot 1931-ben fedezte fel egy amerikai kémikus, első változatai azonban meglehetősen törékenyek voltak, előállításának költségei pedig meglehetősen magasak.

Néhány évvel ezelőtt a NASA felfigyelt az aerogélre, és a gyakorlati használati lehetőségeit kezdte vizsgálni.

1999-ben az űrkutatási hivatal Stardust nevű űrszondáját egy aerogéllel teli zsákocskával szerelte fel, hogy elcsípjen némi port egy üstökös csóvájából. Az eszköz rengeteg használható mintával tért vissza a Földre.

2002-ben egy, a NASA által alapított cég az anyag erősebb és rugalmasabb változatát fejlesztette ki. Ma azt kutatják, hogyan lehet az aerogéllel szigetelni azoknak az űrhajósoknak a szkafandereit, akik a tervek szerint 2018-ban a Marsra repülnek.

A vállalat egyik vezető kutatója, Mark Krajewski szerint már egy 18 milliméteres aerogélréteg is képes lesz megvédeni az asztronautákat a bolygón uralkodó hidegtől, akár a -130 Celsius-foktól is.

Az aerogélt - amely úgy készül, hogy a szilika gélből kivonják a vizet, majd gázzal, például szén-dioxiddal töltik fel - "fagyott füstnek" is nevezik.

Amellett, hogy remek szigetelőanyag, képes megvédeni a tárgyakat a robbanószerek roncsoló hatásától, és szivacsként működve fel tudja szívni akár a víz felszínén lebegő olajfoltokat is.

Az aerogélt kutató egyik tudós, Mercouri Kanatzidis szerint ez utóbbi képessége segíthet majd az esetleges tartályhajó-katasztrófák idején.

Az aerogélt már más vállalatok is kezdik maguknak felfedezni: az egyebek mellett sportszereket is gyártó Dunlop felhasználta teniszütők készítésénél.

Nemrég egy brit férfi, Bob Stoker a világon először ezzel az anyaggal szigetelte a házát, és azt mondja, a hatás hihetetlen: jóval kevesebbet kell fűtenie, mint eddig.

Az ilyen anyaggal bélelt eszközöket, remek hőtartó képességük miatt már a profi hegymászók is használják, de az aerogél megkezdte a divatvilág meghódítását is: Hugo Boss tervezett kabátokat, amelyeket ezzel bélelt.

Más kérdés, hogy a kollekciót vissza kellett vonni, mert a ruhák viselői túl melegnek találták azokat.

A kutatók szerint az anyag - amelynek, bár szilárd, 99 százaléka gázból áll - üreges, ha egyetlen köbméterét "legöngyölítenénk", akár egy focipályát is be lehetne vele borítani.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×