Infostart.hu
eur:
377.81
usd:
319.7
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Megszólalt Gyurta Dániel a nagy kudarc után

Megszólalt Gyurta Dániel a nagy kudarc után

Nem jutott tovább az előfutamból Gyurta Dániel 200 méteres mellúszásban, azt mondta, megint nem tudott ritmust váltani, pedig korábban éppen a hajrájával nyert. Állítja, most új technikát tanul, de vissza akar térni oda, ahol korábban volt.

"Az első 100 méter úgy sikerült, ahogy elterveztünk, aztán nem tudtam ritmust váltani. Már tavaly is ez volt a gond.

Beragadok, pedig korábban éppen ez volt az erősségem, hogy a végén tudtam gyorsítani"

- mondta Gyurta Dániel az M4 Sportnak, miután csak hatodik lett előfutamában, és nem jutot be a középdöntőbe.

"Akármit is értem el a múltban, nem számít, nagyon kemény a mellúszás, nap mint nap újra kell tanulni. Ez most egy ilyen periódus, volt is ilyen már a pályafutásomban, és visszakapaszkodtam, most megint ezen dolgozunk Nagy Józseffel" - mondta a táv háromszoros világbajnoka, aki a riói olimpia után váltott edzőt, és

most új technika elsajátításán is dolgozik.

"Kevesen vagyunk, akik már a 2003-as világbajnokság óta ott vagyunk az élmezőnyben, talán csak még Cseh Laci. Az ő példáját szeretném követni. Most ez egy tanulási folyamat, nem megy egyik napról a másikra, de

vissza akarok térni oda, ahol voltam"

- mondta Gyurta Dániel.

Címlapról ajánljuk
Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Nőtt Európában az atomenergia támogatottsága és csökkent a technológia elutasítóinak aránya – ez derült ki a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 27 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatásból. Az InfoRádió Hortay Olivért, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának igazgatóját kérdezte.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×