Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Varga Dénes: más sebességi fokozatban játszottunk

Varga Dénes: más sebességi fokozatban játszottunk

Bejutott az elődöntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a budapesti világbajnokságon. Az oroszok elleni fölényes siker után a szövetségi kapitány fantasztikus teljesítményről beszélt.

Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott nagyon jól játszott az oroszok ellen 14-5-re megnyert világbajnoki negyeddöntőben.

„Jól felkészültünk. Kielemeztük az összes olyan játékosukat, akik veszélyt jelentenek. Talán egy kicsit el is fáradtak, mire ideérkeztek a negyeddöntőre, vagy megzavarodtak a közönségtől. Nagyon jól játszottunk, ki tudtuk kapcsolni azt a két-három jó lövőjátékost, akik a góljaik nagy százalékát szerzik. A bekkjeink jól megfogták a centereiket, így nem okoztak gondot a kapunk előtt. Mindenki tette a kötelességét, csak ezt valami egészen magas szinten. Valószínűleg ezért adódott ez a fantasztikus játék” – mondta a találkozó után.

A szakvezető úgy vélte, a szünnapok is jót tettek a csapatnak, szükség volt a pihenőre, és ez látszott az eredményen is.

A görögök elleni elődöntőről elmondta, szeretné, ha együttese ott is tudná diktálni a ritmust a görögök ellen.

„Ez a játék az oroszok ellen volt jó, az elődöntőre olyan játék kell, amely a görögök ellen lesz ideális.

A ritmust mi szeretnénk diktálni.

A görög csapat megérdemelte, hogy a négy közé került, szeretem, ahogy játszik, de még jobban szeretem, ahogy az én játékosaim vízilabdáznak” – fejtette ki.

A csapatkapitány Varga Dénes négy góllal vette ki a részét a sikerből, és elismerte, többet várt az ellenféltől.

„Az egész csapatra igaz volt, hogy egy sebességi fokozattal az oroszok előtt jártunk, nem véletlenül húztunk el hat nullára. Aztán tudtuk is tartani a különbséget, ez egy jó nap volt nekünk. A görögökre jellemző, hogy megpróbálják lelassítani az ellenfelet és ezzel impontenssé teszik a védekezést, a támadást, de mi ennek nem ülünk fel, jól ismerjük őket, megoldjuk, hogy az oroszokhoz ellenihez hasonló iramot erőltessünk rájuk és ezzel megverjük őket” – jelentette ki.

Decker Ádám szerint a csapatban megmutatta, hogy tanult a riói eseményekből.

„Úgy kezdtük ezt a mérkőzést, ahogy egy negyeddöntőt illik, egyből, százszázalékos erődbedobással a meccsben voltunk. Talán bennünk volt az olimpiának az a tapasztalata, hogy nem lehet lassan, álmosan belemenni a negyeddöntőbe, bárki is az ellenfél” – mondta a bekk.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×