eur:
393.82
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nem kértek Csernus doktorból a magyar pólóslányok

Nem kértek Csernus doktorból a magyar pólóslányok

Semmi sem utalt arra az összeomlásra, amely a Kanada elleni világbajnoki negyeddöntő bekövetkezett - mondta Csernus Imre, a női vízilabda-válogatott mellett dolgozó ismert pszichiáter. Az elvesztett meccs után beszédet mondott a csapatnak, majd felajánlotta segítségét, de senki sem vette igénybe.

A női vízilabda-válogatott mellett dolgozó szakember a Kanada elleni elvesztett negyeddöntő után beszélt arról a waterpolo.hu oldalnak, hogy mi történt a meccs előtt és után. 

"Éles helyzetben mutatkozik meg, hogy ki a felnőtt, vagy ki nem az. Amíg nincs éles helyzet, akkor valójában lehet azt mutatni, hogy én erős vagyok, ugyanakkor, amikor felelősségvállalásról van szó, akkor ez megmutatkozik. Úgy látszik,

mégsem sikerült az önbizalomhiányt megoldaniuk"

- mondta Csernus Imre, és hozzátette, ezen csak kemény munkával lehet változtatni, és most másfél év kevés volt, "ez a munka nem jött össze".

A pszichológus úgy látja, hogy legjobban ezekből a kudarcokból lehet tanulni, mert ezeket a helyzeteket nem lehet előre modellezni. Most fog eldőlni, hogy a játékosok elkezdenek keseregni,

vagy azt mondják, hogy elrontottuk, de mutassuk meg, mit érünk.

"A meccs délelőttjén a lányok nem ezt kommunikálták, amit este láttunk. Valószínű, hogy ez pszichológia: a hollandok ellen aránylag jó játékkal nyertünk, Kanada gyengébb, mint Hollandia és öntudatlanul ott mozgolódott, hogy így is, úgy is lenyomjuk Kanadát. Majd valahogy beszédül a labda. Nem szédült be" - mondta Csernus doktor, és elmesélte, hogy a vereség után, a szállodában, mielőtt Bíró Attila szövetségi kapitány értékelt volna, kért két percet. 

"Azt mondtam, hogy az a helyzet, hogy a lányok a folyosókon kifüggesztették például, hogy „magyar vagyok, győzni jöttem", és akkor azt mondtam,

nekem ez most üres lufi,

ez nem került bizonyításra, döntsétek el, hogy szerdáig mit fogtok csinálni, mert én most feleslegesnek érzem, hogy csapatban beszéljek veletek. Mert mondtok valamit csapatként és az nem valósul meg a gyakorlatban. Akkor minek pocsékoljuk az időt. Egyéniben szívesen beszélgetek bárkivel és egyébként meg jó éjszakát" - közölte a pszichológus, és kiderült, utána senki sem kereste meg a csapatból. Szerinte azért, mert tudták, hogy igaza van. 

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×