Megszületett a vb első nagy pólómeglepetése! Montenegró hiába vezetett a harmadik negyed után 6–4-re Kanada ellen, végül Giuseppe Porzio együttese egyenlített, és 8-8 lett a végeredmény.
Megszületett a vb első nagy pólómeglepetése! Montenegró hiába vezetett a harmadik negyed után 6–4-re Kanada ellen, végül Giuseppe Porzio együttese egyenlített, és 8-8 lett a végeredmény.
Kedd délelőtt Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom, Pest, Bács-Kiskun és Fejér vármegyék nagy részére másodfokú, narancssárga riasztást adtak ki ónos eső miatt. A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint a nap folyamán zömében borult időre lehet számítani, délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. A legmagasabb hőmérséklet tekintetében nagy lesz a kontraszt: az ország nyugati területein néhol +7 Celsius-fok is lehet, míg a keleti területeken lesz, ahol mindössze -8 Celsius-fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Az ónos esőre és az extrém jegesedésre való tekintetel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is leállt, azt végül 13:00-kor indították újra. A délutánra a másodfokú riasztást minden megyében visszavonták, ahogy a csapadékzóna kelet felé elhagyta hazánkat.
Az erősödés egyik lehetséges magyarázata a szolgáltatások inflációjának alakulása lehet, amely 6,8 százalékos értékével némi meglepetést okozott.
Eyewitnesses tell the BBC Iranian security forces "fired directly into lines of protesters, and people fell where they stood".