Fura kettősség jellemezi a történéseket. A magyar csapat három szerzett ponttal és mínusz hármas gólkülönbséggel zárta a csoportszakaszt, a végül a maguk négyesében harmadikként záró együttesek közül időben elsőként.

Már a svájciak és a németek elleni, egyaránt kétgólos vereségek után látható volt: olyan az eredménysor, amely a korábbi két, hasonló lebonyolítási rendű Európa-bajnokságon (Euro 2016 és Euro 2020) egyszer sem lett volna elég a nyolcaddöntőbe kerüléshez.

A franciaországi tornán a negyedik eredménnyel továbbjutó északíreknek a három pont mellett nullás gólkülönbsége volt, a kieső albánoknak és törököknek három pont mellett mínusz kettes gólkülönbsége.

A 2021-ben rendezett páneurópai tornán az ukránok három pontja és mínusz egyes gólkülönbsége éppen elég volt a továbbjutáshoz, a finnek három ponttal és mínusz kettes gólkülönbséggel már búcsúztak.

Ha még további precedenseket nézünk, vehetjük az 1986-os, az 1990-es és az 1994-es világbajnokságot. Az első kettőnél még két pont járt a győzelemért, ezért csalókák a táblázatok. A magyar válogatott Mexikóban ötödik legjobb harmadikként kiesett, mínusz hetes gólkülönbsége kettővel rosszabb volt, mint az előtte álló uruguayiaké. (Csak érdekesség, semmit sem számít: ha az akkori eredményeket átfordítjuk a hárompontos rendszerre, Mezey György válogatottja továbbment volna.)

1990-ben nem lett volna elég a mostani eredménysorunk. 1994-ben már három pont járt a győzelemért, akkor három ponttal nem lehetett a nyolcaddöntőbe jutni.

A fentiek azt mutatják, illetve azt sejtetik, hogy kár volt reménykedni, ilyen rossz eredménysorral nem lehet a négy legjobb harmadik közé kerülni. Ám a mostani Eb-n úgy alakultak az első két forduló eredményei, hogy három csoportban is „csak” a papírformának kellett volna érvényesülnie ahhoz, hogy hétfőn a magyar válogatott is játszhasson Frankfurtban. (Pontosabban: a háromból kettőben elég lett volna.)

A B-csoportban az olaszok a 98. percben rúgott egyenlítő gólja megadta a reményt: egy harmadik helyezett (a horvát válogatott) biztosan mögöttünk maradt. Ám kellett volna még akár az, hogy az angolok legyőzzék a szlovénokat, az az esély elszállt. Maradt egy utolsó, mert a román-belga-szlovák-ukrán csoportban sejteni lehetett, hogy a szlovákok és a románok „kiharcolják” a mindkettő számára kedvező végeredményt.

Ám az F csoport reális esélyt kívánt. Viszont azzal nem számoltunk, hogy a portugálok, már biztos csoportelsőként, nem szakadnak meg a nagyon motivált georgiai válogatott ellen. Így elszállt az utolsó esély is, de mást hibáztatni felesleges és méltánytalan, a mi gondunk a miénk, nem másoké.

Legfeljebb azt észrevételezhetjük, hogy az utolsó fordulóban az előzetesen a legtöbbre taksált, legerősebbnek vélt nyolc (!) válogatott közül egyedül a csoportszakasz legjobbja, Spanyolország győzött. Az a válogatott, amelyik egyedül zárta százszázalékos mérleggel az Eb csoportszakaszát.

A többiek? A németek az utolsó percben egyenlítettek a svájciak ellen (1-1), az olaszok a 98. percben mentettek meg egy pontot a horvátokkal szemben (1-1), az angolok nem bírtak a szlovénokkal (0-0), a hollandok kikaptak az osztrákoktól (2-3). A franciák nem tudták legyőzni a már a mérkőzés előtt biztos kieső lengyeleket (1-1), a belgák nem bírtak az ukránokkal (0-0) - sőt, ha kapnak egy gólt, kiesnek -, a portugálok tükörsima vereséget szenvedtek a georgiaiaktól (0-2), amely így továbbjutásával a csoportszakasz legnagyobb meglepetése lett.