Talán még soha nem tért haza magyar válogatott nagy tornáról úgy, hogy vagy ne kellett volna szövetségi kapitányának magyarázkodnia, ne kellett volna neki vagy utódjának új csapatot építenie, vagy éppen ne érezte volna úgy az MLSZ, hogy a kudarcot vallott válogatottat szét kell zavarni.
Most más a helyzet. A válogatott – bár ezúttal nem nyert mérkőzést, mint 2016-ban – még nagyobb elismerést váltott ki a nemzetközi futballvilágban, mint öt éve, s szinte változatlan összeállításban folytathatja a világbajnoki selejtezőket. Szurkoljunk az osztrákoknak, ha ők a csoportjuk első két helyén végeznek, a mi csapatunk szinte biztosan járhat azon az úton, mint tavaly ősszel az Eb-ért harcolva, a pótselejtezőben.
A németek elleni mérkőzés előtt a fogadóirodák általában 13-15-szörös pénzt kínáltak magyar siker esetére, hat percre voltunk attól, hogy a magyar válogatottra fogadók „bankot robbantsanak”.
A torna előtt a Gracenote nevű elemzőcég csak a finneknek adott kevesebb esélyt a csoportból való továbbjutásra.
Egy fogadóiroda egyedül Észak-Macedónia válogatottjának adott a magyaroknál kevesebb esélyt a tornán.
A torna statisztikái, mutatói egyértelműen igazolják, hogy a szükségből erényt kovácsoló magyar válogatott hősiesen és hatékonyan védekezve kiegyenlítette a világsztárokkal szembeni tudásbeli különbséget. Ahogyan Bernd Storck együttese 2016-ban, úgy Marco Rossié 2021-ben tökéletesen felkészítve, kiváló fizikai állapotban vett részt a tornán. Sokszorosan cáfolta azt a nagyjából öt, öt és fél évtizede hangoztatott, és csak nagyon ritkán elhalkuló tételt, mely szerint óriási a fizikai lemaradása a magyar futballistáknak a világelithez képest. Az a 18 játékos, aki játéklehetőséget kapott, semmilyen mutatóban nem maradt el a világ- és Európa-bajnokoktól.
Kanyarodjunk vissza egy gondolat erejéig 2014 szeptemberéig, amikor Dárdai Pál átvette a válogatottat szövetségi kapitányként. Az északírek ellen vereséggel rajtoló válogatott szinte megtáltosodott, a végén már Bernd Storck irányításával kiharcolta egy nagy tornán való részvétel jogát. 1985 óta először. Minden elemzés egyetértett abban, hogy a csapat sikereinek záloga az volt, hogy az edzői pályán akkor még tapasztalatlan kapitány kiválóan felismerte, mi az a harcmodor, mi az a taktika, ami a leginkább illik a keret tagjainak képességeihez, mi a célravezető játékmód.
Marco Rossi ugyanezt tartotta és tartja szem előtt.
Igazolta, hogy az olasz edzők taktikai felkészültsége párját ritkítja, nagyszerűen megszervezte a csapata játékát. A játékosok pedig kiválóan megfeleltek.
A kulcsemberek közül
- Gulácsi Péter az első két mérkőzés alapján a torna legjobb játékosai közé tartozott, a harmadikon sajnos hibázott, felidézve azt, hogy hány nagy tornán sújtott minket már kapushiba. Kegyetlen poszt ez, első számú magyar gazdáját aligha vigasztalta, hogy Manuel Neuer legalább akkorát hibázott másodpercekkel később a második magyar gólnál.
- Willi Orbán balszerencsés volt az első két meccsen, de szerencsés abban, hogy a legjobb teljesítményét a németek ellen nyújtotta.
- Szalai Ádámnál az első mérkőzésen csak Nagy Ádám futott többet, a másodikon megsérült, majd a harmadikon a L’Équipe a mezőny legjobbjának választotta.
- Sallai Roland újra igazolta, hogy fiatal kora ellenére a legjobb magyar futballisták közé érett. Az immár kulcsember Szalai Attila egy év alatt topligás szintű játékossá érett, no meg alapemberré a válogatottban.
De az igazi meglepetést azok keltették, akiknek a remeklésére talán csak a stáb bízott.
- Fiola Attila, akinek néhányan még az első csapatbeli helyét is megkérdőjelezték, de nem is az alapposztján játszva remekelt.
- Nagy Ádám – két walesi Roberts és Moore társaságában – a csoportkör legjobb játékosa volt azok közül, akik nem élvonalbeli bajnokságban futballoztak 2020–2021-ben.
- Kleinheisler Lászlóval kapcsolatban nehezen hittük, hogy egyszer még az érett szót használhatjuk, de öt évvel ezelőtti önmagát idézte, ami nagyon nagy szó. S akkor még ott van
- Botka Endre, aki Szalai Ádámon kívül a legkevesebbet játszotta klubcsapatában a bajnoki idényben, vagy
- Schäfer András, akiben Rossi nagyon bízott a Szoboszlai, Kalmár, Gazdag trió kiesése után, s már tudjuk: okkal.
Általában véve:
Marco Rossi szinte nem nyúlt mellé az elmúlt egy évben, akit beállított a csapatba, igazolta a döntést.
Van csapatunk, olyan, amelyre lehet építeni. A 2016-os Eb utáni kétségbeesett vélekedés – mi van, ha kimegy az a generáció, mikor lesz megint az európai középmezőny elejébe tartozó csapatunk – ellenére is. Olyan, amelyik alig várja, hogy újra tétmérkőzéseket játsszon, olyan, amelyik képes nagy meccset játszani, immár bárki ellen a világon.
Ide nekünk a (három)oroszlánt is!