Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.64
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Hakan Calhanoglu, az Internazionale játékosa belövi csapata második gólját a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének Internazionale - FC Barcelona visszavágó mérkőzésén a milánói San Siro Stadionban 2025. május 6-án.
Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

Milánói gól- és szócsata: a katalánok szerint a bíró Real Madrid-szurkoló volt, Infantino pedig Inter-rajongó

A Barcelona-játékosok sora és egyben a katalán sajtó is felháborodott Szímon Marciniak játékvezető működésén. Szerintük a lengyel bíró nagy hibákat követett el, s szinte minden esetben a Barça kárára. Az első mérkőzés 3-3-as eredménye után az Inter 4-3-ra nyerte a második mérkőzést és 7-6-os összesítéssel bejutott a BL-döntőbe.

Hansi Flick úgy vélte, minden kétes szituációban az Inter javára ítélt Marciniak, s ezt állítólag el is mondta neki a mérkőzés után. A német edző konkrét esetet nem kívánt említeni. A barcelonai Sport egyenesen azt a főcímet adta a mérkőzésről szóló tudósításának, hogy „Marciniak eltökélt szándéka, hogy véget vessen a hősies Barça álmának”.

A korábbi FIFA-játékvezető, Antonio Mateu Lahoz is hevesen kritizálta a lengyel játékvezető teljesítményét. Ahogyan a barcelonai Sport írta: „A korábbi valenciai játékvezető szkeptikus, s néha rejtélyes hangnemben bírálta a játékvezető és a VAR intézkedéseit, valamint az UEFA által kínált visszajátszásokat. Ez vonatkozik Acerbi lehetséges kezezésére az első félidőben, Pedri lövését követően. A játékos nyíltan tiltakozott, de sem Marciniak, sem a VAR nem látott semmi büntetendőt. A lengyel valójában még a monitorhoz sem ment ki.” Mateu Lahoz szerint nem volt elég ismétlés az esetről, mint mondta: „Az UEFA nagyon védi ezeket az ismétléseket”.

A már visszavonult bíró kitért az Inter második gólját hozó tizenegyes előtti szabálytalanságra is. „Csak egyetlen kameraszögből látszik úgy, hogy szabálytalankodott Cubarsí, és ezért jött a VAR.” Mateu Lahoz ezzel azt sugallta, nem kellett volna megadni a tizenegyest. Aztán hozzátett egy nehezen vitatható mondatot a szabálytalanság vagy nem szabálytalanság kérdéséről: „Ez az emberi szem számára észrevehetetlen” – figyelmeztet.

A valóságban (vagyis a fotó alapján) egyértelműnek tűnik a szabálytalanság.

Azt is kiemelte, hogy Mhitarjan a tizenhatoson belül (is) szabálytalankodott Lamine Yamallal szemben. Ezzel kapcsolatban a kulcs az, hogy két érintkezés is történt a két játékos között, egy a tizenhatoson kívül, egy pedig a vonalon, ami „belülnek” számít.

Jota Jordi (aki egyébként FIFA-játékosügynök) az El Chiringuito című műsorban tajtékzott Marciniak teljesítménye miatt: „Amit ma elszenvedtünk, az rablás. Rablás, amit a Barça ma elszenvedett Európában, ismét történelmi jelentőségű. Szégyen, hogy az UEFA ismét ezt a játékvezetőt küldte, akiről mindannyian tudjuk, hogy Real Madrid-szurkoló, mert egy róla készült fotón azt látták, hogy egy Real Madrid-címeres neszesszert hord magánál” – jelentette ki. Azt is felhozta, hogy Gianni Infantino, a FIFA elnöke az Inter „rajongójának” vallotta magát.

A legvitatottabb eset valóban a Barcelonától visszavont tizenegyes. A Yamal ellen elkövetett szabálytalanság miatt először Marciniak megítélte a tizenegyest, majd utána megváltoztatta az ítéletet, mutatva, hogy centikkel bár, de a büntetőterületen kívül történt az eset. Abban nincs vita, hogy Mhitarjan a vonal előtt szabálytalankodott Yamallal.

Talán abban sincs, hogy utána még egyszer hozzáért, már legalább a vonalon, vagy belül. Ha ezt is szabálytalannak minősítette volna a bíró, büntető járt volna. Ha nem, s alighanem ez történt, akkor okkal ítélt „csak” szabadrúgást.

De azt is felróják. az eset kapcsán, hogy a szabálytalanságért sárga lap járt volna az örmény középpályásnak, akinek ez már a második figyelmeztetése lett volna, azaz ki kellett volna állítani.

Azt is számon kérik a katalánok a játékvezetőn, hogy Acerbi 93. percben esett egyenlítő gólja előtt szabálytalanul vették el a labdát Gerard Martintól, és a videofelvételek alapján Dumfries valóban letalpalta a vendégek védőjét, mielőtt megszerezte a labdát, és aztán gólpasszt adott (a párharcban már a harmadikat). Marciniak azonban ezt sem nézette meg a videós kollégáival, noha Barcelona-játékos sora tiltakozott az eset miatt.

Érdekesség, hogy beszélt honfitárasa tevékenységéről a Barcelona lengyel kapusa, Wojciech Szczesny. „Tudom, hogy vereség esetén gyakran beszélnek a játékvezető teljesítményéről, de én nem akarok ezzel foglalkozni. Nincs szükség kifogásokra, meg kell beszélnünk a történteket, de nem érdemes elindulni ezen az úton.”

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×