A 24 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása negyedik pole pozíciója az F1-ben.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A második helyen a hazai közönség kedvence, a világbajnoki címvédő holland Max Verstappen (Red Bull) végzett, míg a harmadik a másik McLarennel az ausztrál Oscar Piastri lett.
A 200. F1-es futamára készülő, háromszoros világbajnok Verstappen - akinek a népszerűsége is szerepet játszott abban, hogy a Holland Nagydíj pár éve visszakerült a versenynaptárba - pályafutása során először kapott ki időmérőn vagy versenyen hazai pályán: 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is az első helyről rajtolva diadalmaskodott.
A 72 körös Holland Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.
Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Életveszélyessé vált, ezért végleg lezárja és elbontja a szekszárdi Bati-kereszt-kilátót a Gemenc Zrt. A faszerkezetet rovarok és gombák károsították, a javítása pedig már nem lenne gazdaságos.