Infostart.hu
eur:
359.47
usd:
309.32
bux:
0
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Takács Tamara, miután második helyen ért célba a női kajak egyesek 1000 méteres döntőjében a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2018. június 9-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Országot vált a világ- és Európa-bajnok magyar kajakos

A jövőben török színekben versenyez Takács Tamara.

A 27 éves sportoló 2017-ben két aranyérmet is szerzett a plovdivi kontinensviadalon, majd abban az évben a négyessel világbajnok lett Racicében.

Két évvel később pozitív doppingtesztet produkált, s bár ártatlannak vallotta magát, négyéves eltiltást kapott, ami tavaly járt le. Visszatért a versenyzéshez, de a magyar válogatottba nem tudott bekerülni.

„Az eltiltása lejárta után jelezte, hogy szeretne nálunk kajakozni, ami természetes, hiszen győri – mondta az MTI-nek Weisz Róbert, a Győri Graboplast VSE vezetője. – A tavalyi éve nem sikerült igazán jól és úgy látta, nincs esélye bekerülni a magyar csapatba. Ősszel, a sevillai edzőtáborozást követően kérte, hogy bontsuk fel a szerződését. Ehhez mi is és a magyar szövetség is hozzájárult, így a nemzetközi szövetséghez került az ügy.”

Az országváltás nem példa nélküli kajak-kenuban: korábban Benedek Dalma szerb, Keresztesi Alexandra pedig argentin színekben versenyzett, de egy rövid időre a hozzájuk hasonlóan világbajnok Paksy Tímea is Ausztriába tette át a székhelyét. A magyar színekben háromszoros olimpiai aranyérmes Douchev-Janics Natasa a sydneyi játékokon még az egykori Jugoszláviát képviselte.

Címlapról ajánljuk
Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

A német katonai vezetés az orosz fenyegetettség miatt egy magas készenlétű haderő azonnali kialakítását sürgeti. Csiki Varga Tamás elemző szerint a németek az éberség fenntartása miatt figyelmeztetnek az orosz katonai veszélyre, de ők sem számolnak egy hagyományos „invázióval” több százezer katona bevetésével, mert azt ma már akár drónokkal is meg lehet akasztani. Úgy véli, inkább provokációk, destabilizáló és egyéb kisebb volumenű műveletek fenyegetnek az oroszok részéről..

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: Bécsben tárgyal ma Magyar Péter, sorra jelentik be az államtitkárokat

Tisza-kormány: Bécsben tárgyal ma Magyar Péter, sorra jelentik be az államtitkárokat

Lengyelországban járt tegnap Magyar Péter és jó néhány minisztertársa, a küldöttség Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel is tárgyalt. A küldöttség tagjai ma Bécsbe látogatnak. Bár a Tisza-kormány jelentős része külföldön tartózkodik, az élet itthon sem állt meg: Sulyok Tamás köztársasági elnök a tegnapi nap folyamán jelezte, hogy együttműködik Magyar Péterrel a kegyelmi ügy dokumentumainak nyilvánosságra hozatalában, emellett pedig az uniós források hazahozataláról is intenzív tárgyalások zajlottak. Este a Tisza-kormány benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait is, melyek a miniszterelnöki mandátum 8 évre korlátozását, a kekva-rendszer megszüntetését és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célozzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×