Infostart.hu
eur:
353.65
usd:
305.86
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Unsplash.com

Kiadók az utolsó helyek: megvannak az Eb-pótselejtezők párosításai

A finn labdarúgó-válogatott került az A divíziós ágra az Európa-bajnokság pótselejtezőjének csütörtöki, nyoni sorsolásán, ahol kialakult az is, hogy az egyes ágak döntőinek melyik ország nemzeti együttese lesz majd a házigazdája.

A pótselejtező résztvevőinek névsora a selejtezősorozat végeztével, a Nemzetek Ligája előző idényében elért eredmények alapján alakult ki.

Az NL élvonalát jelentő 16 válogatott közül mindössze Lengyelország és Wales nem jutott ki egyenes úton a kontinensviadalra, így ez a két gárda pótselejtezőn javíthat. Az A divíziós ágat viszont fel kellett tölteni: az egyik csapat a D divíziót megnyerő Észtország, míg a másik a másodosztályt jelentő B divízióból a sorsolás eredményeként Finnország lett. A pótselejtező elődöntőjében a lengyelek az észteket, Wales pedig a finneket fogadja, a finálét pedig a Wales–Finnország elődöntős párharc továbbjutójának otthonában rendezik majd.

A második vonal négy csoportgyőztese közül Izrael és Bosznia-Hercegovina nem kvalifikálta magát, hozzájuk Izland és Ukrajna csatlakozott, előbbi az izraeliekkel, utóbbi pedig a bosnyákokkal játssza majd a pótselejtezős elődöntőt idegenben. A sorsolás szerint a finálét a bosnyák-ukrán párharc továbbjutójának pályaválasztása mellett rendezik.

Az NL harmadosztályából a török és a szlovák csapat vívta ki egyenes úton a részvételt, előbbi csoportgyőztes volt, így legjobb csoportmásodikként Luxemburg csatlakozhatott a másik három első helyezetthez, a párosítást pedig nem is kellett kisorsolni: Georgia Luxemburgot, Görögország pedig Kazahsztánt látja vendégül az elődöntőben, a döntőt pedig majd a georgiai–kazah összecsapás továbbjutójának otthonában rendezik.

A pótselejtező három ágának elődöntőire március 21-én kerül sor, míg a három finálét, melyeken gazdára talál az utolsó három kiadó Eb-hely, március 26-án rendezik.

A selejtezősorozatból húsz válogatott – köztük a magyar – csatlakozott a házigazda Németországhoz.

Az Európa-bajnoki pótselejtező párosítása:

A divíziós ág:
elődöntők:

  • Lengyelország–Észtország
  • Wales–Finnország

B divíziós ág:
elődöntők:

  • Izrael–Izland
  • Bosznia-Hercegovina–Ukrajna

C divíziós ág:
elődöntők:

  • Georgia–Luxemburg
  • Görögország–Kazahsztán
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×