Infostart.hu
eur:
355.7
usd:
312.57
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor második helyen ér célba a férfi kajak négyesek 500 méteres versenyének döntőjében az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban 2023. augusztus 25-én. Ezzel az egység tagjai négy férfi olimpiai kvótát szereztek.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Tótka Sándor: a kajaknégyes kemény munkával, apránként építkezik

Az olimpiai bajnok Tótka Sándor szerint nagyon fontos, hogy a magyar férfi kajakozók megszerezték mind a hat párizsi kvótát, és a négyes bravúros világbajnoki ezüstérme nagy lökést adott az új szezon kezdetéhez.

Az UTE versenyzője az InfoRádióban arról is beszélt, hogy az Európa Játékok után mélyről kellett felállniuk, de sikerült, s a vb-n a németek még három tizedmásodperccel gyorsabbak voltak, de mögöttük a mezőnyt már a magyar négyes vezette.

"Ebből a helyzetből kell tovább haladni, méghozzá lépésről lépésre, de az irány már jó" – mondta az olimpiai bajnok versenyző, és megjegyezte:

bár a végső cél az olimpia a cél, de pillanatnyilag arra törekednek, hogy hétről hétre mindig egy kicsivel jobbak legyenek.

Az őszi vízi edzéseken a spanyolországi edzőtáborozással zárulnak. Decemberben kezdődik az erősítés: az úszás és a futás, valamint a konditermi munka, ezeket január végén egy meleg vízi tábor követi Dél-Afrikában. Az első komoly cél pedig az olimpiai válogató lesz – ismertette a válogatott programját az UTE kajakozója.

Noha a kajak alapvetően egyéni sport, nagyon fontos a négyes tagjai között a zökkenőmentes együttműködés. "Szerencsére, mi négyen remekül megértjük egymást, még csak apró súrlódások sincsenek köztünk" – mondta Tótka Sándor, majd azzal folytatta, hogy mindenki pontosan tudja, mit akar és miben tud még fejlődni. Nagyon odafigyelnek egymásra is, hiszen a kvótát mégiscsak együtt szerezték és közösen kell kiaknázniuk ezt a lehetőséget.

Tótka Sándor már alig várja, hogy Nádas Bencével párosban is indulhasson. 500 méteren először majd Sevillában készülnek együtt. "Bár Bencével megnyertük a Világkupát, de a felkészülésünk nem volt zökkenőmentes. Mind a ketten tisztában vagyunk azzal, hogy miben tudunk még fejlődni" – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szalai Máté a közel-keleti konfliktusról: érdemi előrelépés nincs, a mostani helyzet inkább az iráni félnek kedvez

Szalai Máté a közel-keleti konfliktusról: érdemi előrelépés nincs, a mostani helyzet inkább az iráni félnek kedvez

Folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, továbbra is a Hormuzi-szoros felügyelete a fő téma, de jelentősnek mondható fejlemény egyelőre nincs. A Clingendael Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója az InfoRádióban elmondta: a Trump-adminisztráció győzelemként próbálja beállítani a korábbi megállapodást Iránnal, a gyakorlatban azonban az látható, hogy ez a megállapodás inkább az iráni félnek kedvez.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×