Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A győztes Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás döntője után a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 24-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az elnök is "odaszólt" Milák Kristófnak

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Milák Kristóf tartozik Magyarországnak, és önmagát is meg kell tisztelnie azzal, hogy komolyan edzésbe áll, s elvégzi azt a munkát, amivel jövőre Párizsban megvédheti olimpiai bajnoki címét.

A szövetség első embere, aki sportolóként 1980-ban Moszkvában maga is ötkarikás aranyérmet nyert, a Duna Arénában rendezett világkupa-versenyen vasárnap az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, az olimpia, világ- és Európa-bajnok klasszis bizalmatlanul kezeli a neki segíteni próbáló edzők, támogatók, sportirányítók közeledését, ennek nem tudja az okát és mindenképpen változtatni kell rajta.

"Az, hogy nyolc hónappal az olimpia előtt még mindig azt hallom, hogy keresi az utat és a motivációt, hogy nem látjuk edzésen, nem tudjuk hol van, mély szomorúsággal tölt el" - kezdte a szövetség elnöke.

"A magyar rajongók éhezik a sikert, amit Tokióban láthattunk. Ő Tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg életében, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani. Neki csak le kell úsznia a napi hat-nyolc kilométert, és akkor biztosan feláll Párizsban a dobogó tetejére. Ez egy lehetőség neki, hogy Egerszegi és Darnyi nyomdokaiba lépjen, hiszen 301 egyszeres olimpiai bajnok van, de olyan, aki kétszer állt a dobogó tetején, akik ikonok és példaképek a mai napig, na ez lehet ő...Ez a sansz, amikor elmegyünk mellette, visszanézünk és azt mondjuk, ezt nagyon elszúrtuk, és

egész életében bánni fogja,

ezzel az istenadta talentummal" - mondta Wladár Sándor, aki felhozta Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott futballistájának tetoválását is, amely Steven Gerrard legendás mondatát örökíti meg: "A tehetség isteni áldás, de akarat és alázat nélkül mit sem ér".

A 2021-es tokiói olimpián 200 méter pillangón aranyérmes Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, fizikálisan és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra. Két héttel ezelőtt még úgy volt, a Duna Arénában hétvégén megrendezett vk-viadalon tér vissza, aztán később úgy döntött, nem ugrik medencébe.

A héten edzője, Virth Balázs elárulta, tanítványa nagyjából fél éve nem végzett az élsporthoz szükséges munkát és a "24. órában van", ha komolyan gondolja az olimpiai felkészülést.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×