Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
A 44. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny mezőnye a harmadik, 180 kilométeres Kaposvár - Pécs szakaszon a pécsi Széchenyi téren 2023. május 12-én.
Nyitókép: MTI/Ruprech Judit

Egy svájci legénynek tapsolhatott Pécs

A svájci Marc Hirschi győzött a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny pécsi szakaszán pénteken, ezzel átvette a vezetést összetettben. Legjobb magyarként Dina Márton a tizedik helyen ért célba.

A harmadik etap volt az első hegyi befutós a magyar körverseny idei kiírásában: Kaposvár és Pécs között a 180 kilométeres táv alatt 2511 méternyi szintkülönbség megmászása várt a mezőnyre. Borús, párás időben rajtoltak el a kerékpárosok, ennek ellenére sok helyen biztatták őket nézők, különösen Pécsen, ahol a dzsámi környékén nagy tömeg gyűlt össze. Még római legionáriusnak öltözött drukkerek is hajtották a versenyzőket, ahogy megközelítették a rendkívül meredek, helyenként húsz százalék feletti emelkedésű Bárány utcát, amelyet háromszor kellett megmászniuk.

A nap ötfős szökésének három és fél perces különbséget engedett a mezőny, amelynek élén az összetett esélyeseinek csapatai, a DSM, az UAE és az Ineos Grenadiers diktálták a tempót. Az időközben hétfősre bővült élcsoport sorsa már a második pécsi mászásnál megpecsételődött, amikor az Ineos Grenadiers-ből előbb a kolumbiai Egan Bernal, majd az ecuadori Jhonatan Narváez váltott ritmust, utóbbit csak a brit Oscar Onley (DSM) és az új-zélandi Finn Fisher-Black (UAE) követte, hármasuk pedig gyorsan utolérte az elöl maradt három szökevényt. Ez azonban nem felelt meg a többi csapatnak, tempót váltva befogták őket a mánfai emelkedőig. Az eső nem érkezett meg, a döntés pedig az utolsó hegyre maradt, ekkor be is következett a Dina Márton által jósolt "tűzijáték". Ebben az okosan kiváró svájci Marc Hirschi bizonyult a legerősebbnek és győzelmet ünnepelhetett az állatkert előtt, ezzel a papírformának megfelelően átvette a sárga trikót az Európa-bajnok sprinter holland Fabio Jakobsentől, aki már az első pécsi mászásnál leszakadt. Másodikként a korai támadást indító brit Ben Tullett, harmadikként honfitársa, Max Poole ért célba, miközben Dina kiválóan tartotta magát az összetett esélyesekkel és tizedik lett. Ezzel átvette a fehér trikót, amely az összetett legelőkelőbb pozícióját elfoglaló magyar kerékpárost illeti, mivel a nyolcadik helyen áll.

Az M4 Sportnak Dina kiemelte: a szakasz vége nehéz volt, de még ennél is nehezebbet várt.

"Egy picit kevés voltam a meredeken - elevenítette fel a pillanatot, amikor utolérte Jakob Fuglsang, Matteo Badilatti és Yannis Voisard, és leszakítania csak előbbit sikerült. - Majd holnap rápróbálok megint."

Kifejtette: a nap nem volt igazán nehéz, csupán az utolsó kör a két emelkedővel. Kiemelte, hogy Bernal ellen még soha nem harcolt, ez óriási élmény volt számára.

Hirschi felidézte: nem akart túl korán támadni, de Tullet megindulására reagálnia kellett és mindenképp elsőként akart célba érni, egyúttal a lehető legnagyobb időkülönbséget kialakítani. Mint mondta, csapata elhozta az emelkedő aljáig, az utolsó kilométereknél pedig mindegy volt, hogy elöl vagy valaki mögött teker, minden a lábakon múlt.

A szakaszt három kerékpáros, köztük két magyar, Árvai Kristóf (Epronex-Hungary) és Sidló Dániel (válogatott) nem fejezte be.

A díjátadót galambreptetés zárta.

Az immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó magyar körverseny összetettjéről várhatóan a szombati szakasz dönt: Martonvásárról 206 kilométert tekernek Dobogókőig, az etap teljes szintemelkedése 2646 méter lesz. A vasárnap Budapesten záruló viadal összes szakaszát élőben közvetíti az M4 Sport, az értékelő Apres Tour műsor pedig az m4sport.hu-n tekinthető meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek  farkasszemet

Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek farkasszemet

Egyre hangosabban szólnak a harci dobok a Távol-Keleten, a világnak szinte minden napra jut valami hír a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (People’s Liberation Army – PLA) mozgásáról, vagy éppen legújabb fejlesztéseiről. Az utóbbi hetekben éppen Japánnal megy az acsarkodás, de a háttérben az Egyesült Államok folyamatosan erősíti a pozícióját, méghozzá nem is akárhol: a második világháború legendás helyszíneit élesztik újra, olyat is, ahonnan elindultak a bombázók 1945 augusztusában a Japán elleni atomcsapáshoz. A terv világos stratégiát vázol fel, amely arra figyelmezteti a teljes térséget, hogy egyre élénkebben éri őket a háború közelgő szele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 06:30
×
×
×
×