Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: YouTube/This Is Anfield

Klopp: ne kérjék a játékosokat arra, hogy a tiltakozás arcai legyenek

Klopp szerint két héttel a torna rajtja előtt a játékosoknak és szövetségi kapitányoknak leginkább az előttük álló feladatra kellene összpontosítaniuk, s nem a tiltakozásra.

Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint egyszer és mindenkorra be kellene fejezni azt a gyakorlatot, hogy a játékosokat és szövetségi kapitányokat arra kérik, tiltakozzanak a katari világbajnokság, illetve a vendégmunkásokkal és emberi jogokkal kapcsolatos ottani problémák ellen.

A német tréner úgy fogalmazott: senki nem tett semmit, amikor az ázsiai ország 12 éve megkapta a rendezés jogát.

Katar hosszú ideje a kritikák kereszttüzében áll a vendégmunkások sanyarú, sokszor embertelen munkakörülményei miatt. A Guardian című brit lap tavaly februárban tett közzé egy elemzést, mely szerint 2010 óta 6500 dél-ázsiai munkás veszíthette életét építkezések közben, a munkavállalók nemzetközi érdekvédelmi szervezete pedig többször felhívta rá a figyelmet, hogy az ország nem közli a haláleseteket.

Katar jelezte, hogy dolgozik a munkavállalói jogok fejlesztésén, ugyanakkor a sajtóhíreket és vádakat visszautasította, ahogy az Amnesty International tavalyi jelentését is, mely szerint továbbra is dolgozók ezreit zsákmányolják ki az országban.

Klopp szerint két héttel a torna rajtja előtt a játékosoknak és szövetségi kapitányoknak leginkább az előttük álló feladatra kellene összpontosítaniuk, s nem a tiltakozásra.

"Mostanában a játékosok többször is olyan helyzetbe kerülnek, hogy üzenetet kell közvetíteniük. Ez nekem nem tetszik - fogalmazott Klopp. - Felszólítjuk őket, hogy karszalagot viseljenek, ha nem teszik, akkor már nem is értenek egyet azzal az oldallal. Ha pedig igen, akkor igen. Nem, nem és nem, ezek futballisták."

A szakember szerint a vb egy torna, amelyen a játékosok megpróbálják a legjobbjukat nyújtani az országukért, és semmi közük a körülményekhez.

"Tizenkét éve senki nem tett semmit. Most már nem tudunk változtatni a helyszínen" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a helyszínkijelölés vitatott körülmények között történt, az eljárás nem volt helyes, de megtörtént.

"Úgyhogy most már hagyjuk játszani a futballistákat és az edzőket" - mondta.

A vb november 20-án kezdődik és december 18-án ér véget.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×