Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Új szabályokat hoztak a kosárlabdában az energiaválság miatt

16 fokos teremben is rendezhetnek mérkőzéseket a kosárlabda-bajnokságokban. Megengedik azt is, hogy a mez alatt "aláöltözős" ruhát hordjanak a játékosok. Sőt, a terem méretben is rugalmas lesz ezentúl a szövetség

A túlélés érdeke a 2022/23-as szezonban is felülírhatja a szakmai szempontokat - ez a mondat is szerepel a Magyar Kosárlabda Szövetség határozatában.

Eszerint

16 fokos teremben már lejátszható bajnoki mérkőzés,

és 20 fok alatt "aláöltőzős" ruhát is viselhetnek a kosárlabdázók. Ráadásul ennek nem kell harmonizálnia a mezek színével.

Az NB I A csoportos és NB I B csoportos mérkőzéseket az NB I-es mérkőzésekre előírt technikai felszereltséggel, de

az előírtnál kisebb nézőszámmal rendelkező termekben is le lehet játszani,

amennyiben a csapat igazolja, hogy az eredetileg megjelölt terme az energiaválság miatt nem elérhető.

Az utánpótlás bajnokságok mérkőzéseit – beleértve a főtáblás mérkőzéseket is, – amennyiben a csapat igazolja, hogy az eredetileg megjelölt terme az energiaválság miatt nem elérhető, olyan pályán is le lehet játszani, melynek mérete nem felel meg a szabályzati előírásoknak.

Budapest, 2021. április 11.
A kupagyőztes szombathelyi csapat tagjai örülnek, miután 67-64-re győztek a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjében, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - DEAC mérkőzésen a budapesti Ludovika Arénában 2021. április 11-én.
MTI/Illyés Tibor
Budapest, 2021. április 11. A kupagyőztes szombathelyi csapat tagjai örülnek, miután 67-64-re győztek a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjében, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - DEAC mérkőzésen a budapesti Ludovika Arénában 2021. április 11-én. MTI/Illyés Tibor

Az utánpótlás bajnokságok mérkőzéseit – beleértve a főtáblás mérkőzéseket is – hétköznap is le lehet játszani.

A létesítmények általános bezárása esetén a fűtési szezonban az NB I A csoportos mérkőzéseket központi termekben is lejátszhatják a csapatok, oda-vissza utazással.

A szövetség elnöke az InfoRádióban nem is a bajnoki meccsekért, hanem az edzés lehetőség miatt aggódott. A Szalay Ferenccel készített interjút cikkünk végén hallgathatja meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×