Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A címvédő norvég Magnus Carlsen az orosz Jan Nyepomnyascsij ellen játszik a dubaji sakkvilágbajnoki döntő második mérkőzésén 2021. november 27-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Ali Haider

Sakkbotrány: már nyíltan vádolja Magnus Carlsen csalással Hans Niemannt

A norvég nagymester hétfőn közleményben egyértelműsített az eddigi találgatásokat.

Carlsen a Twitteren tisztázta azt, amit eddig is sejtettünk: ellenfelét, a szintén nagymester Hans Niemannt azzal vádolja, hogy csal. Carlsen nemrég visszalépett a 2022-es Saint Louis-i Sinquefield Kupától, miután a harmadik fordulóban vereséget szenvedett Niemann ellen, szeptember 20-án pedig a Julius Baer Generation Cupon egyetlen lépés után visszalépett az amerikai ellen.

Ezt megelőzően nem fogalmazott nyíltan azzal kapcsolatosan, hogy mit gondol ellenfeléről, aki tagad minden vádat - írja a CNN.

Gyanúsan játszott

"Amikor Niemannt az utolsó pillanatban meghívták a 2022-es Sinquefield Kupára, erősen fontolgattam, hogy még az esemény előtt visszalépek. Végül úgy döntöttem, hogy játszom. Úgy vélem, hogy Niemann többet - és az utóbbi időben egyre többet - csalt, mint amennyit nyilvánosan beismert. Fejlődése szokatlan volt, és a Sinquefield Kupán játszott mérkőzésünkön végig az volt a benyomásom, hogy

a kritikus pillanatokban nem volt feszült, sőt, nem is koncentrált teljesen a játékra,

miközben feketével olyan módon játszott le engem, amire szerintem csak kevés játékos képes. Ez a meccs hozzájárult ahhoz, hogy megváltozzon a szemléletem" - olvasható Carlsen részleteket nélkülöző közleményében.

Carlsen szerint a sakkban csalni nagyon súlyos dolog, és a tiszátalan sakk a játék létét veszélyezteti. Úgy gondolja, hogy a versenyek szervezőinek és mindenkinek, aki számára fontos a játék, lépéseket kell tennie a csalások felismerése érdekében.

Nem hajlandó többet Niemann-nal játszani

Közleményében megjegyezte, hogy nem áll szándékában olyanok ellen játszani, akik a múltban többször csaltak, mert nem tudja, mire képesek a jövőben, majd arról is írt, miért nem szólalt meg eddig nyilvánosan.

"Jelenleg csak korlátozottan mondhatok bármit is anélkül, hogy Niemann kifejezett engedélyt adna arra, hogy nyíltan beszéljek. Eddig csak a tetteimmel tudtam beszélni, és ezek a tettek világosan kimondták, hogy

nem vagyok hajlandó sakkozni Niemann-nal.

Remélem, hogy kiderül az igazság ebben az ügyben, bármi is legyen az" - fogalmazott enigmatikusan a norvég sakkozó.

Carlsen vádja az egész sakkvilágot foglalkoztatja, mióta vereséget szenvedett el Niemanntól, majd visszalépett miatta. Pénteken a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) közleményben dorgálta meg Carlsent, amiért egyetlen lépés után visszalépett a Niemann elleni mérkőzéstől, de hozzátette, hogy osztja a világelső mélységes aggodalmát a csalás által a sakknak okozott károk miatt.

"Határozottan úgy véljük, hogy lett volna jobb módja is a helyzet kezelésének" - vélekedtek.

Niemann: csaltam, de régen és nem úgy

Napokkal a Sinquefield Kupa-mérkőzés után Niemann nyilvánosan reagált azokra a vádakra, hogy sakkozói pályafutása során korábban csalt. A 19 éves játékos elismerte, hogy 12 és 16 éves korában megtette ezt, de a St. Louis Chess Clubnak adott interjújában azt mondta, hogy

soha nem csalt táblás játszmákban.

"Az igazat mondom, mert nem akarom, hogy félremagyarázzák. Büszke vagyok magamra, hogy tanultam ebből a hibából, és mindent a sakknak adtam. Mindent feláldoztam a sakkért" - mondta Niemann.

Carlsen a Niemann elleni visszalépése ellenére is megnyerte a Julius Baer Generation Cupot.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×