Infostart.hu
eur:
385.95
usd:
332.41
bux:
121797.86
2026. január 16. péntek Gusztáv
A trófea a 2019-2020-as labdarúgó Bajnokok Ligája csapatbeosztásának sorsolásán az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA nyoni székházában 2019. augusztus 5-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi

Teljes felforgatás előtt áll a Bajnokok Ligája

Az UEFA végrehajtó bizottsága ma Bécsben jóváhagyta a nemzetközi kupasorozatok 2024–2025-ös idényére vonatkozó végleges formátumot. Eldőlt, hogy az eddigi csoportszakasz helyett bevezetésre került az úgy nevezett svájci rendszert.

A Bajnokok Ligájában a csapatok létszámát 32-ről 36-ra emelték. A legnagyobb változás, hogy a csoportkört (amelyben még a következő idényben is nyolc négyes csoportba sorolják a résztvevőket) megszüntetik, az összes résztvevő csapatot egyetlen ligába teszik. Minden csapat legalább nyolc mérkőzést játszik majd, nyolc különböző ellenféllel (négy hazai, négy idegenbeli találkozót).

A sakkból ismert svájci rendszer alapján dől majd el, melyik csapat kivel játszik majd. A párosítások kialakításának vezérelve, hogy nagyjából azonos teljesítményt nyújtó csapatok kerüljenek szembe egy-egy mérkőzésen. Ez kevéssé szolgálja a bejutott „kisebb” csapatok érdekét, nincs reális reményük ennek alapján a legjobbakkal találkozni.

Az első nyolc egyenes úton bejut a nyolcaddöntőbe, a kilencediktől a huszonnegyedikig tizenhat csapat oda-visszavágós alapon játszik a további nyolc helyért. A tavaszi menetrend további része nem változik.

Az eredeti tervekkel ellentétben csak nyolc mérkőzést játszik az alapszakaszban, ez kettővel kevesebb, mint amennyit terveztek és kettővel több, mint a mostani rend szerint szerepel a programban.

Ugyancsak módosult az eredetihez képest az, hogy kinek jut a plusz négy hely a harminckettőről harminchatra emelt létszámnál.

– Egy helyet kap az UEFA nemzeti szövetségi rangsorában az ötödik helyezett bajnokságának harmadikja.

– Négyről ötre növelik az úgynevezett „Bajnokok útján” kvalifikáló klubok számát.

– Az aktuális előtti utolsó idény két legjobban szereplő országa kap két helyet. (A rangsor alapja: az összes megszerzett pontszám osztva a résztvevő klubok számával). A mostani szezon végén Anglia és Hollandia kapna egy-egy plusz helyet, előbbiből a bajnoki ötödik, utóbbiból a második is biztosan főtáblás lenne.

Az UEFA végrehajtó bizottsága ismét megerősítette, hogy a döntőig vezető úton továbbra is a hét közepén játsszák a mérkőzéseket, elismerve az országos bajnokságok fontosságát a hétvégék szabadon hagyásával.

Hasonló formátummódosítások vonatkoznak az Európa Ligára (8 mérkőzés csapatonként a ligaszakaszban) és az Európa Konferencia Ligára (6 mérkőzés csapatonként a ligaszakaszban), mindkettőben 36 csapat szerepel majd az őszi szakaszban.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×