Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
315.41
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A horvát Marko Macan (b) és a szerb Dusko Pijetlovic a férfi vízilabdatorna elődöntőjében játszott Szerbia - Horvátország mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 27-én.
Nyitókép: MTI/Czagány Balázs

Új, rettenetes pólófellegvár jön létre Belgrádban

A Novi Beograd együttese - ahová egy sor klasszis igazol most - ráadásul a Bajnokok Ligája végjátékának házigazdája is lesz három éven át.

Az úszás és a vízilabda európai sportági szövetsége (LEN) korábban bejelentette, hogy három éven át Belgrád lesz a férfi pólós BL végjátékának (F8) házigazdája, a VLV információi szerint 500 ezer eurót fizetett a jogért. Elsőként idén június 3-4-5-én, Hannover helyett.

A hírhez azonban járul egy másik, ugyanis a városban Alekszandar Szapics egy gigantikus új vízilabdaklubot hozott létre. A polgármester egyáltalán nem mellékesen olimpiai ezüstérmes, világbajnok és többszörös Európa-bajnok vízilabdázó.

Ami a klubot illeti, úgy is vállalja idén az F8 torna megszervezését, hogy a csapat nincs ott - hisz még csak most alakul -, ám a jövő évtől alanyi jogon BL-főtáblás lesz.

Zsivko Gocsics, a Szolnok szerb vezetőedzője néhány igazolást meg is erősített az InfoRádió Pólópercek című műsorában.

"Ha igazak a hírek, nem csak a szerb bajnokságban, de BL szinten is esélyes csapat lesz az új belgrádi, nagyon jó játékosokkal és egy kiváló edzővel, szakmai stábbal. Pozitív dolog ez a szerb vízilabdának és az európai vízilabdának is" - értékelt a tréner, aki megerősítette Dusko Pijetlovics és Radomir Draskovics távozását Szolnokról a Belgrád és a "sokkal több pénz" kedvéért.

Belgrádban utoljára 2013-ban volt BL-finálé, akkor a Crvena zvezda lett a BL-győztes.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×