eur:
393.79
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pixabay.com

Példátlan botrány a spanyol futballban a koronavírus miatt

Hétfő este, a másodosztály utolsó fordulójában elhalasztották a feljutás és a kiesés miatt is fontos Deportivo–Fuenlabrada mérkőzést, mivel a vendégcsapatnál 12 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.

Noha a versenykiírás szerint az utolsó fordulóban a mérkőzéseket azonos időpontban kell kezdeni, illetve lejátszani, az illetékesek a vendégcsapatot sújtó járványhelyzet, egyben a hazaiak védelme érdekében a meccs elhalasztása mellett döntöttek. A Diario de Cadiz néhány órával a hétfőre tervezett találkozó kezdete előtt számolt be a pozitív teszt eredményeiről.

Egyelőre nincs döntés arról, hogy a mérkőzést mikor játsszák le, sőt egyáltalán lejátsszák-e.

A huszonkét csapatos második osztályban 42 fordulóból áll a bajnokság, a 462 mérkőzésből 461-et lejátszottak, de a „maradék” egy nagyon fontos.

Az már eldőlt, hogy az Huesca és a Cádiz feljut, s a négy playoffos helyből is elkelt biztosan három, a Zaragozáé, az Almeriáé és a Gironáé. Ám az Elche elveszítené mostani pozícióját, ha a Fuenlabrada lejátszhatná az utolsó mérkőzését és azon pontot szerezne.

A Deportivo – az ezredforduló körüli évek egyik sikercsapata – jelen állás szerint még a második vonalból is kiesik. Ha megnyerné az elmaradt meccset, pontszámban utolérné a bennmaradó helyen álló Ponferradinát.

A Rayo, amely ugyan nem érte el a playoffot, máris jelezte, hogy bíróságra viszi az ügyet, mert bár nyert a csapat, de stressz alatt kellett játszania. Az Elche is fontolgat jogi lépést, de vélhetően megvárja, mi lesz a döntés az elmaradt mérkőzéssel kapcsolatban Utóbbi azt nehezményezheti, hogy miután az Albacete és a Lugo is nyert, a Depor, amelynek 13 góllal kellene nyernie a bennmaradáshoz, szinte tét nélkül játszik. Ezzel pedig megkönnyíti a Fuenlabrada helyzetét.

Még a Depor sem adta fel: létszámemelést szeretne a második vonalban, s ezzel adminisztratív úton elért bennmaradást.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×