eur:
414.72
usd:
398
bux:
79055.39
2024. december 19. csütörtök Viola
London, 2018. október 3.Maurizio Sarri, a Chelsea olasz vezetőedzője sajtóértekezletet tart a klub londoni edzőközpontjában 2018. október 3-án, egy nappal a Vidi FC elleni Európa-liga mérkőzés előtt. (MTI/EPA/Niklas Hallen)
Nyitókép: NIKLAS HALLEN

A Juve edzője szerint nem kell túlelemezni az összeomlást

"Általában az ilyen érthetetlen rövidzárlatra nem lehet megtalálni a magyarázatot" - mondta Maurizio Sarri, aki szerint fontosabb készülni a szombati rangadóra.

A kiegyenlített első félidő után kétgólos előnyből meccset vesztő, egyébként a bajnokságot vezető Juventus vezetőedzője szerint egy órán át világklasszis teljesítményt nyújtottak a Milan ellen. Totálisan uraltuk a meccset, aztán jött a teljes leállás" - nyilatkozta Maurizio Sarri. - "Általában az ilyen érthetetlen rövidzárlatra nem lehet megtalálni a magyarázatot."

A meccs kiegyenlített első félidőt hozott, majd a fordulás után a torinói együttes két gyors góllal magabiztos előnybe került, és úgy tűnt, könnyedén nyer. A hazaiak viszont a 62. percben büntetőhöz jutottak, a VAR segítségével megítélt 11-es után pedig teljesen szétestek a vendégek. A Milan öt percen belül lőtt három gólt a lebénult Juvénak, amely a 80. percben pecsételte meg végleg a saját sorsát, amikor Alex Sandro az ellenfelet hozta nagy helyzetbe.

Az edző szerint ha most "túlelemeznék" a történteket, akkor maguknak ártanának, az önvádaskodás kontraproduktív lenne, és lerombolnák vele azt, amit eddig felépítettek. Szombaton ugyanis a hosszú ideje bombaformában játszó Atalantát fogadja hazai pályán a csapat.

"A mostani teljesen más vereség volt, mint amikor a kupadöntőben a Napolival szemben maradtunk alul vagy februárban a Hellas Verona elleni, ezért csak a következő meccsre kell figyelnünk. Ez a csapat csodálatos játékra képes, és ez az, amire építenünk kell." - tette hozzá Sarri.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Orosz közlések szerint csütörtökre virradóra Ukrajna masszív dróntámadást hajtott végre Oroszország ellen. A védelmi minisztérium szerint összesen 84 ukrán drónt lőttek le, ebből 36-ot a Rosztovi terület fölött. A megye kormányzója bejelentette, hogy egy drón- és rakétatámadás miatt tűz ütött ki a Novosahtinszk olajfinomítóban. Ukrán közlés szerint szintén a Rosztovi területen támadás érte Oroszország egyik legnagyobb vegyi üzemét, ahol rakétahajtóanyagot, lőszerhozzávalókat és robbanóanyagokat gyártanak. A Reuters információi szerint az európai országok vezetői a háttérben már tárgyalnak arról, hogy egy esetleges tűzszünet vagy békemegállapodás esetén nagy létszámú fegyveres csapatokat küldenének Ukrajnába.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 19. 08:49
×
×
×
×