eur:
400.92
usd:
371.78
bux:
92196.65
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan csatára a Sampdoria ellen az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott 2020. január 6-i mérkőzésen a milánói Giuseppe Meazza Stadionban.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi

Szenzációs második félidő: a Milan 4-2-re megverte a Juventust

Kiváló második félidőt játszott az AC Milan és a Juventus a Serie A történetének legnagyobb presztízsű rangadóján. A gól nélküli első játékrész után a Juve kétgólos előnyt szerzett, de a Milan a második félidő közepén tíz perc alatt fordított.

A Juventusnak volt az első félidőben több helyzete, de a 44. percben Zlatan Ibrahimović bevette a vendégek kapuját, igaz, lesről.

A szünet után a torinóiak szinte azonnal vezetést szereztek, Rabiot révén. Sőt, az 53. percben Cristiano Ronaldo kétgólosra növelte az előnyt.

A Milan azonban egy pillanatra sem adta fel, a 62. percben Ibrahimović értékesített egy büntetőt, négy perccel később Franck Kessie kiegyenlített, sőt, szinte következő akcióból a fiatal portugál utánpótlás-válogatott, Rafael Leão megszerezte a vezetést.

Ekkor már a Milan volt lélektani előnyben, Ante Rebić pedig a 80. percben eldöntötte a mérkőzést (4-2).

2020-ban eddig a Juve és a Milan kapta a Serie A-ban a legkevesebb gólt, ezért akár meglepőnek is tarthatnánk a mostani eredményt. Főleg, ha tudjuk, hogy a két csapatnak a mostani idényben ez volt a negyedik egymás elleni mérkőzése, s az előző hármon fele annyi gól esett, mint most a második félidőben. A Milan a legutóbbi 22, a Juve elleni meccséből csupán egyet nyert meg a rendes játékidőben. A legutóbbi 14, a Juve elleni bajnoki mérkőzéséből 13-t elveszített. Négy gólt a „Zebrák” ellen legutóbb 1989. március 12-én tudott szerezni.

Maurizio Sarri csapata a legutóbbi nyolc mérkőzésén mindig szerzett két gólt. A mostanit is beleértve, hiszen a sorozat nem szakadt meg. Bajnoki mérkőzésen négy gólt ellenben a mostani előtt legutóbb 2013. október 20-án, Firenzében, a Fiorentina ellen kapott.

A Milan egy héten belül három gól lőtt a második helyen álló Laziónak, négyet pedig a listavezető Juventusnak.

Az eredmény aligha befolyásolja a bajnoki címért vívott harcot – maradt hét pont a Juve előnye –, de aligha befolyásolja pozitívan Maurizio Sarri megítélését a klub vezetőinél és a szurkolóknál.

Serie A, 31. forduló

Lecce–Lazio 2-1

Milan–Juventus 4-2

Az élcsoport: 1. Juventus 75 pont, 2. Lazio 68, 3. Internazionale 64 (30 mérkőzés), 4. Atalanta 63 (30), 5. AC Milan 49, 6. AS Roma 48 (30), 7. Napoli 58 (30).


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökre virradó éjjel ezeknél az átkelőknél is fertőtlenítő berendezéseket telepítettek. A száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben azonban korlátozott forgalmi rend van érvényben mind a szlovák-magyar, mind pedig a szlovák-cseh határátkelőhelyeken, ami miatt jelentős torlódások fordulhatnak elő.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Mire készül a kormány a hazai építőiparban?

Mire készül a kormány a hazai építőiparban?

A szárnyaló évek után úgy tűnik, eljött a szűk évek időszaka a hazai építőipar, a megrendelések, a beruházások és a kivitelezések számára. De mit lehet és mit kell tennie a szektor szereplőinek azért, hogy a nehezebb éveket is sikerrel vegyék, és a következő nagy felívelési szakaszra ne összeesve, hanem megerősödve álljanak a rajtvonalnál? Hogyan lehet növelni a hatékonyságot? Milyen állami szerepvállalásra van szükség? A Portfolio Építőipar 2025 konferencián többek között erről beszéltek az ágazat szakértői.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 20:21
×
×
×
×