eur:
393.77
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Infostart

Októberben parádés versenyek a Hungaroringen

A korábbi tervekkel ellentétben mégis egyszerre rendezik a túraautó-világkupa (WTCR) és a gyorsasági kamion Európa-bajnokság magyarországi versenyhétvégéjét.

A Hungaroring honlapjának beszámolója emlékeztetett: a két sorozat idénynyitó eseményére április 24-26-án került volna sor a mogyoródi Forma-1-es pályán, ám a koronavírus-járvány miatt az eseményt törölték, és úgy tűnt, a WTCR magyarországi eseményének pótlására nem lesz lehetőség. Két hete közölték a szervezők, hogy a kamion Eb-t október 17-18-án látja vendégül a Hungaroring, a mezőnyben a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norberttel.

Azt is bejelentették: a címvédő Michelisz Norbertet is soraiban tudó WTCR versenynaptárában - amelyben hat helyszínen 16 versenyfutam szerepel, kizárólag európai helyszíneken - ugyanerre a hétvégére került a mogyoródi versengés.

"Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy megtarthassuk ezt a közös túraautós, kamionos rendezvényt,

és nem akartuk elengedni ezt az ötletünket, hiszen a magyar autósport ünnepéről beszélünk. Hazánk két legismertebb autóversenyzőjét, a WTCR-bajnok Michelisz Norbertet és a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertet nem mindennap láthatjuk ugyanazon a pályán, ugyanazon a hétvégén versenyezni" - idézte a weboldal Gyulay Zsoltot.

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója megerősítette, hogy a Hungaroring benne van mindkét sorozat naptárában, ugyanazzal a dátummal. hozzátette, sok egyeztetés eredménye ez a közös októberi rendezvény, de minden fél nagyon akarta, hiszen minden évben a Hungaroringen volt az egyik legjobb verseny.

"Emlékszem, mekkora mélyütést jelentett, amikor kiderült, hogy törölték az áprilisi versenyt, hiszen akkor úgy tűnt, címvédőként nem szerepelhetek hazai közönség előtt. Az nagy érvágás lett volna. Akkor az lett volna a versenyzéssel kapcsolatos kívánságom, hogy legyen mégis verseny, és úgy tűnik, hogy ez megvalósul, hogy megtartják a számomra legfontosabb versenyt. Címvédőként ez biztosan különleges élmény lesz" - fejtette ki Michelisz.

Hozzáfűzte, az áprilisi versenyhétvégéhez képest az időjárásban nem számít jelentős különbségre, a hangulat pedig "független az időjárástól - az mindig parádés a Hungaroringen".

Kiss Norbert ugyancsak örömét fejezte ki, mint mondta, ez nem csupán a csapatnak, "hanem az egész magyar autósportos közösségnek" jó.

"Nagyon szerettem volna, és még most is szeretnék együtt versenyezni Michelisz Norbival és Tassi Attilával hazai közönség előtt, és úgy tűnik, hogy ez mégis valóra válhat. Alig várom már, hogy ott legyünk a Hungaroringen" - szögezte le Kiss.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×