eur:
413.42
usd:
400.93
bux:
81670.75
2025. január 10. péntek Melánia
A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) által közzétett fotó a Puskás Aréna belső teréről 2019. október 27-én. Az új létesítmény, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd, a korábbi Népstadion helyén épült fel két és fél év alatt, részben hasznosítva annak elemeit. A Puskás Arénát a Magyarország-Uruguay barátságos mérkőzéssel avatják fel november 15-én.
Nyitókép: MTI/KKBK

Zárt kapus bolgár-magyar: talán nem is olyan nagy baj ez

A krónikákban visszalapozva az Infostart megtalálta a magyar labdarúgó-válogatott néhány zárt kapus meccsét, és egyáltalán nem szerepeltünk rajtuk rosszul, sőt!

Mint hétfőn napvilágot látott, zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani március 26-i, Bulgária elleni Nemzetek Ligája-rájátszását a magyar labdagúgó-válogatott, ami azt jelenti, hogy a 2020-as Eb-részvétel szempontjából kulcsfontosságú összecsapásra nem engedik be a drukkereket a koronavírus miatti óvintézkedések egyikeként.

A magyar drukkerek egyik szeme sír, a másik nevet: több ezer magyar futballszurkoló nem lehet jelen személyesen ezen a sorsdöntő szófiai meccsen, szerencse a szerencsétlenségben, hogy így kvázi semleges pályán lép pályára Marco Rossi csapata, a bolgár drukkereket ugyanis mennyiségi szempontból sokkal jobban sújtja a döntés.

Van azonban még valami, ami reménykedésre adhat okot a zárt kapus döntés kapcsán:

az elmúlt tíz évben zárt kapuk mögött rendezett válogatottmeccseken Magyarország még sosem kapott ki,

sőt - ki tudja, talán az érezhető nyomás hiányában futballoztak felszabadultan a játékosok, esetleg más lehetett a levegőben, tény, hogy az említett időszak három ("két és fél") összecsapásán jól szerepelt a nemzeti együttes.

Magyar-román

A 2014-es világbajnokság selejtezői során Magyarország egy csoportba került Romániával, de mivel a korábbi, Magyarország-Izrael mérkőzés antiszemita, rasszista szurkolói viselkedése miatt a FIFA büntetése januárban jogerőre emelkedett, nézők nélkül zajlott a márciusi összecsapás.

A vezetést Vanczák Vilmos és Dzsudzsák Balázs révén kétszer is megszerezte

Egervári Sándor legénysége, azonban hiába érkeztek meg a szurkolók a stadiont körülvevő utcákba és hiába teremtettek a stadionba is behallatszó hangorkánt, a 92. percben Alexandru Chipciu kibabrált a mezőnyfölényben játszó magyarokkal és lett 2-2 a végeredmény. (Utóbb kiderült, ez a hiba Magyarország részvételébe került a 2014-es világbajnokságon, de tény, ezen a mérkőzésen a válogatott jól játszott.)

Magyar-görög

A Nemzetek Ligája első kiírásában Magyarország zárt kapuk mögött fogadta Görögországot. Előzőleg az UEFA, vagyis az európai sportági szövetség 70 ezer euróra (22 millió forint) is megbüntette az MLSZ-t amiért a magyar szurkolók "tiszteletlenül viselkedtek a himnusz alatt" egy korábbi román-magyar meccsen, ezen kívül "cigányoztak" és elállták a menekülőútvonalakat a stadionban.

Marco Rossi ezen a mérkőzésen ült először kispadon hazai pályán hivatalos meccsen, a 2018. szeptember 11-ei összecsapást pedig 2-1-re - Sallai Roland szépségdíjas és Kleinheisler László bombagóljával - meg is nyerte a korábbi Európa-bajnok ellen. A végeredmény már az első félidőben kialakult.

Magyar-azerbajdzsáni

2019 októberében az UEFA ítélete értelmében szintén zárt kapuk mögött kellett megrendezni a Magyarország-Azerbajdzsán Eb-selejtezőt, ezúttal a szeptemberi magyar-szlovák mérkőzésen találták kirekesztőknek a magyar drukkereket, legalábbis egy részüket. Az MLSZ azonban egy kiskapun kibújva élt az UEFA fegyelmi szabályzatának azon lehetőségével, hogy 14 éven alul gyermekek megtekinthetik a zárt kapus meccseket.

A Groupama Arénában aztán Korhut Mihály 10. percben eleresztett ballábas bombája talált utat Emil Balayev hálójába, amivel a magyar válogatott 1-0-ra nyert.

Bulgáriában tehát március 26-án szerepel a magyar labdarúgó-válogatott, győzelem esetén az utolsó erőpróba a Puskás Arénában vár Marco Rossi legénységére, jó eséllyel Románia ellen - egyelőre nincs döntés arról, hogy nézők előtt-e.

Címlapról ajánljuk

Demkó Attila: Grönland egy népszavazásnyira van a függetlenségtől, mégsem akarja

Már első elnöksége idején is felvetette, és most ismét megerősítette Donald Trump megválasztott amerikai elnök, hogy megvenné az Egyesült Államok Dániától Grönlandot. Az InfoRádió Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőt, az NKE John Lukács Intézet Stratégiai Jövő programjának vezetőjét kérdezte az amerikai tervekről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×