Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

A Vidi a 90. percben szerzett góllal gyűrte le a Honvédot

A címvédő Mol Vidi 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának zárómérkőzésén, a győztes gól a 90. percben esett.

A Honvéd a küzdelmes, jó iramú első félidő közepén került mezőnyfölénybe, akkor Holender lövését védte Kovácsik. Támadásban maradt a vendéglátó csapat, a címvédő egyre inkább beszorult a saját térfelére, a fehérvári akciók a félpálya környékén elhaltak. A kispestiek sokat futottak ugyan, de ritka helyzeteik során a kapura már nem jelentettek veszélyt.

A második félidőre a Honvédból elfogyott a lendület, de a fehérváriak sem tudtak ritmust váltani. Így leginkább a két tizenhatos között zajlott a kiegyenlített játék, miközben egyik kapusnak sem akadt dolga. Sok volt viszont az ápolás, Vad játékvezetőnek többször kellett figyelmeztetni a játékosokat. Az utolsó tíz perc a vendégeké volt, akik a 90. percben a csereember Huszti Szabolcs fejesével végül megnyerték a mérkőzést.

A Honvéd egymást követő ötödik vereségét szenvedte el a Viditől, a 2018-19-es szezonban a három találkozójuk egyikén sem talált a fehérváriak kapujába.

Címlapról ajánljuk

Lengyel különgép érkezik Magyarországa a buszbaleset miatt

Az M3-as autópályán történt buszbaleset miatt a lengyel kormány a varsói külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok képviselőit szállító különrepülőgépet küld Magyarországra - jelentette be Donald Tusk kormányfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
A második Kína-sokk

A második Kína-sokk

Néhány évvel ezelőtt részt vettem Párizsban egy zártkörű eszmecserén, ahol kutatók és az európai autóipar nagyágyúinak képviselői vitatták meg az akkor éppen fellendülő kínai gépjárműexport várható hatásait. Meglepetésemre a megbeszélésen részt vett az Airbus egyik képviselője is, akit a kávészünetben kifaggattam jelenléte okairól. Elmondta, hogy ők ugyan nem autókat gyártanak, de már ekkor aggódtak amiatt, hogy ahogy Kína szorongatni kezdte az európai gépjárműipart, úgy fogja majd nehéz helyzetbe hozni a légijármű-gyártókat is néhány év múlva. Pedig ekkor még nem is volt felkapott téma második Kína-sokk ügye. Ma már egészen más a helyzet, Európának pedig lépéseket kell tennie ipari bázisa megőrzése érdekében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×