Infostart.hu
eur:
364
usd:
324.57
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség újonnan megválasztott elnöke a szervezet tisztújító közgyűlésén a Duna Arénában 2018. szeptember 30-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vári Attila: a szövetségi kapitány kevés a győzelemhez

A Magyar Vízilabda Szövetség létrehozza a Nemzeti Vízilabda Akadémiát, ahol a szakemberek és a játékosok is gyakorlati és elméleti képzéseken vehetnek részt – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet szeptember végén megválasztott elnöke. A szövetségnek mindent meg kell tennie a férfi és a női válogatott olimpiai kvalifikációjáért, ennek érdekében a jövőben bővebb és komolyabb háttérrel rendelkező szakmai stábra lesz szükség – hangsúlyozta Vári Attila.

>A férfi és a női válogatott olimpiai kvalifikációja a Magyar Vízilabda Szövetség fő célja – jelentette ki Vári Attila.

„Teljesen mindegy, hogy mikor, de legyen meg,

de természetesen nem szeretnénk az utolsó pillanatokra hagyni” – fogalmazott a sportvezető. Elmondása szerint Európában rengeteg jó, hasonló képességű csapat van: Horvátország, Szerbia és Montenegró mellé jönnek fel a görögök, a spanyolok és az olaszok. Rengeteg csapat akar a kontinensről kijutni az olimpiára, és Vári Attila szerint ez a legnehezebb feladat.

"Az elmúlt időszak mérkőzései nyomán úgy látom, ez az álmunk sikerülni fog" - mondta a vízilabda-szövetség elnöke, de hangsúlyozta, a szövetség egyik legfőbb célja, hogy a közeljövőben bővebb és komoly háttérrel rendelkező szakmai stáb dolgozzon a válogatottak mellett.

„Egy szövetségi kapitány még nagyon kevés ahhoz, hogy bármilyen nagyon komoly győzelmet elérjen”

– hangsúlyozta, hozzátéve: nagyon fontos szerepe van, de ma már minden csapatsportban komoly stábbal dolgozik minden válogatott és klubcsapat is. Az elnök szerint különböző tudományos oldalakról meg kell erősíteni a szövetségi kapitányt, akár 30-40 százalékos teljesítménynövekedést is el lehet érni egy hozzáértő stábbal.

A szövetség elnöke kiemelte, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Kemény Dénes szövetségi kapitánysága idején a nemzeti együttes mögött már komoly szakmai háttérmunka zajlott.

Megalakul a Nemzeti Vízilabda Akadémia

A fiatalokat segíteni kell abban, hogy közel kerüljenek a vízilabdához, ennek érdekében a Magyar Vízilabda Szövetség létrehozza a Nemzeti Vízilabda Akadémiát – tájékoztatott Vári Attila. Mint mondta: olyan, utánpótlásra alkalmas és vízilabdázni szerető fiatalokat szeretnének hosszú távon megnyerni a sportnak, akikkel megfelelő alapot biztosíthatnak a válogatottnak. Hozzátette, elnöki programja egyik része volt az akadémiai rendszer, de úgy látja,

nem vízfelület-növelésre van szüksége az utánpótlásneveléshez, hanem olyan oktatási központra, ahol az edzők, a játékvezetők és a gyermekek elméleti oktatása zajlik.

Vári Attila arról is beszélt, hogy milyen szakemberekre lesz szükség a hamarosan induló akadémián. Szerinte fontos, hogy olyan stáb legyen az intézményben, mely „ebben a felgyorsult világban és ebben a szerteágazó tudással megáldott nemzetközi sportszintéren olyan komoly, koncentrált képzést tudnak átadni a gyerekeknek, amellyel öt-tíz éven belül a megfelelő oktatási színvonalat tudják biztosítani.”

A szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy

az utánpótlás-szakemberek képzésével kiemelten kell foglalkozni.

Hatéves ciklusban kívánják kiszélesíteni az oktatást, ennek eredményei már a 2024-es olimpián kézzelfoghatók lehetnek.

Vári Attila hozzátette: a nemzeti csapatok eredményei az elmúlt években is igazolták, hogy a magyar vízilabda továbbra is a világ élvonalába tartozik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a Kínával szembeni kereskedelmi hiányra és a 2028–2034-es költségvetés elosztására. A legnagyobb tét a hétéves keret, amelyre az ír elnökség 1,62 ezermilliárd eurós kompromisszumot javasolt a fukar és a felzárkázó tagállamok közötti vita enyhítésére, ez mintegy 8 százalékkal kevesebb a Bizottság eredeti tervénél. Magyarország egyelőre jól járhat, mert a vágások főként a központi programokat érintenék, az agrár- és kohéziós forrásokat viszont igyekeznek megóvni. Budapest ugyanakkor attól tart, hogy a szigorúbb feltételek a gazdák támogatását is veszélybe sodorhatják, és az új bevételi források aránytalanul terhelnék a szegényebb tagállamokat. A csúcson a migráció, Ukrajna támogatása és Montenegró csatlakozása is napirenden lesz, a költségvetési áttörés azonban még várat magára. Brüsszelből, a helyszínről jelentjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×