Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Messi lenne a béke záloga

James Pallotta, az AS Roma elnöke neheztel a Barcalonára a Malcom-transzfer miatt, kemény üzenetet küldött a Bordeaux-nak is.

A Barcelona leigazolta Willian "olcsóbb és fiatalabb változatát", Malcomot. A fiatal brazil szélsőt a Bordeaux-tól vették, de már a római gépről kellett lerángatni, ugyanis a Girondins szóban megállapodott az AS Romával, desak közben a Barcelona ráígért, ami a franciák elfogadtak. A katalánok azt követően kínáltak a Romáénál nagyobb összeget, hogy nem sikerült megállapodniuk a Chelsea vezetőivel egy másik brazil, Willian vételáráról.

Monchi, az AS Roma sportigazgatója a klub honlapján elmondta, hogyan zajlottak egymás után az események (a Roma hajlandó lett volna az eredeti összegnél többet fizetni, de a Barca még egyszer emelt a végeláron, ezután pedig Monchinak elege lett és közölte, nem kérnek az üzletből).

Ezek után szólalt meg Jim Pallotta elnök, közölve, hogy "a Barcelona eljárása finoman szólva sem volt etikus. Reggel még Monchi egy konferenciabeszélgetésen egyezett meg a játékossal és a menedzserével, aztán történt, ami történt.

Kaptunk már jogi tanácsokat, könnyen lehet, hogy a Bordeaux bajba kerül majd.

A Barcelona szerdán bocsánatot kért tőlünk, de nem fogadtam el. Csak akkor tudnék megbocsátani, ha úgy döntenének, megkapjuk Messit".

Címlapról ajánljuk
Több országban is halálos áldozatokat követelnek az iráni tömeges válaszcsapások

Több országban is halálos áldozatokat követelnek az iráni tömeges válaszcsapások

Az Egyesült Arab Emírségekben, Izraelben és Kuvaitban is halálos áldozatokat követelt, amikor válaszul az amerikai–izraeli bombázásokra Irán csapásokat indított. Három amerikai katona is meghalt. Irán lezárta a Hormuzi-szorost, amelyen a világ kőolaj-kereskedelmének egyharmada halad át. Irán és az Egyesült Államok kölcsönösen pusztító csapásokkal fenyegeti egymást, miután az amerikai–izraeli légitámadások során megölték Irán teljes katonai vezetését, és meghalt Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási-politikai vezetője is.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×