Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
331.94
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Pólóbravúr: a Szolnok legyőzte a Pro Reccót

Az OSC kikapott a Bresciától, a Szolnok bravúros fordítással győzött a Pro Recco ellen, az Eger pedig simán verte a Sabadellt a Bajnokok Ligája főtáblájának negyedik fordulójában.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:

A csoport: A-Híd OSC Újbuda - Brescia (olasz) 6-8 (1-1, 3-2, 0-2, 2-3)

A nagyszünetig jól játszott az OSC, amely 3-2-re, majd 4-3-ra vezetett, viszont fordulás után a mérkőzés menetében is fordulat állt be. A Brescia előbb egyenlített, majd már nála volt az előny (4-5). Mi több, a negyedik nyolc perc elején újabb két vendéggól esett, így a hajrának 4-7-es állásnál indulhatott neki az újbudai alakulat. Az elszántság eredményeként 6-7-re felzárkózott a magyar csapat, egyenlítenie azonban már nem sikerült, a Brescia másfél perccel a vége előtt betalált, ezzel övé lett a győzelem.

B csoport:

Szolnoki Dózsa - Pro Recco (olasz) 10-9 (1-3, 2-2, 3-2, 4-2)

Az egyformán a világ legjobb klubcsapatai között jegyzett két gárda összecsapásán az olasz gárda villámrajtot vett: alig több mint három perc elteltével 3-0-ra vezetett. Lassan éledezett, majd fel is ébredt a BL-ben címvédő hazai együttes, de hol egy, hol két góllal rendre a genovai társaság állt jobban. Egészen a negyedik negyed elejéig, amikor is a Szolnok egyenlített (7-7), majd szerb olimpiai, világ- és Európa-bajnok légiósa, a triplázó Andrija Prlainovic révén a vezetést is átvette - a meccs során első alkalommal (8-7). A Pro Recco egyenlíteni tudott, csakúgy, mint Prlainovic újabb gólját követően, 9-8-nál is, a győztes találatot azonban a hazai gárda szerezte: az ausztrál légiós, Aaron Younger 52 másodperccel a vége előtt negyedszer is eredményes volt, ami végül szolnoki sikert eredményezett.

ZF-Eger - Sabadell (spanyol) 14-5 (3-1, 4-2, 5-2, 2-0)

Gyorsan kiderült, hogy a két csapat között - legalábbis ezen az estén mindenképpen - jelentős különbség van, méghozzá az Eger javára, amely 1-1 után a nagyszünetig négygólos előnyt halmozott fel, könnyed játékkal, szép találatokat szerezve (7-3). A harmadik negyedben tovább duzzadt a különbség, főleg az összesen öt alkalommal eredményes szerb Strahinja Rasovicnak köszönhetően (12-5), a befejező játékrészben pedig a spanyolok már egyszer sem tudták bevenni az egri kaput, miközben a házigazdák még két ízben betaláltak, s a végén kilencgólos győzelemnek örülhettek.

A BL főtábláján két nyolcas csoportban zajlanak a küzdelmek. A genovai nyolcas döntőt június 7. és 9. között rendezik.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×