eur:
394.1
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kihagyja a SEHA Ligát a Veszprém

Nem indul a SEHA Ligában a következő idényében a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata.

A klub a honlapjára feltett közleményben azzal indokolta a távolmaradást a regionális nemzetközi sorozattól, hogy az együttes az elmúlt időszakban túl nagy terhelésnek volt kitéve. Emlékeztettek rá, hogy legutóbb a SEHA Liga mellett a hazai bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is szerepelt a Veszprém, így a csapat 70 tétmérkőzést játszott.

"Az elmúlt hetekben, hosszas egyeztetéseket követően a klub vezetősége és az új szakmai stáb arra a döntésre jutott, hogy a 2017/2018-as szezonban nem szeretné ismét kitenni az együttest ennek a rendkívül nagy terhelésnek, ezért a Telekom Veszprém nem indul el a SEHA Ligában" - olvasható az oldalon.

A Veszprém a 2014/2015-ös szezonban csatlakozott a SEHA Ligához, melyben kétszer a legjobbnak bizonyult, majd idén második lett. A bajnokságban győzött a csapat, a BL-ben pedig harmadikként zárt a 2016/2017-es idényben.

A klub jelzi, hogy továbbra is fenntartja a kapcsolatot a SEHA Ligával és egyáltalán nem zárja ki egy jövőbeli visszatérés esélyét.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×