INFORÁDIÓ 
2020. február 20. csütörtök
Aladár, Álmos

vízilabda

cseh sándor

szolnok

interjú

Cseh Sándor: a félelem a kudarctól tart ébren

Cseh Sándor: a félelem a kudarctól tart ébren

Infostart

A két fia ad neki erőt, nem túl barátkozós típus, mert igazán csak a vízilabda érdekli, a szeretetet tanulta a szintén edző apjától, de sosem beszélnek a szakmáról, és az a hitvallása, hogy minden nap meg kell küzdenie azért, hogy a játékosai elfogadják és menjenek utána – Cseh Sándor, a Bajnokok Ligája-győztes Szolnok vezetőedzője volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

Tudatosult-e már önben, hogy megnyerték a Bajnokok Ligáját?

Igen. Valahol a győzelem is volt a cél a Final6-ban, hiszen legalább négy csapat esélyesként érkezett, különösen a Pro Recco. A végén nekünk sikerült a legjobban ez a két-három nap. Azóta is ha bármikor visszanézek egy-egy jelenetet, még mindig ugyanazt érzem, mint amikor a döntő negyedik negyedében voltunk.

Cseh Sándor: a félelem a kudarctól tart ébren

Mennyire zsúfoltak azóta a napjai?

Nagyon. A szezon közben alapvetően kevesebbet nyilatkozom., most mindenhol személyesen kértek tőlem interjút. Lelkesen nyilatkozom, mert ez is azt mutatja, hogy milyen nagy dolgot ért el a Szolnok.

Büszke lehet önre a családja.

Nemcsak rám, hanem az egész csapatra is. Nem tudhatom, hogyan élik meg ezt. Mindig nagy erőt adnak nekem, sőt, az elmúlt években sokszor voltak olyan napok, amikor kevesebb önbizalmam volt. Ilyenkor csak annyit mondok: mindegy, csak legyen valahogy.

Ha a két fiamra gondolok, mindig hatalmas erőt ad.

Azt szeretném, hogy bátrak legyenek, ne féljenek semmitől. Ha esetleg valamihez nincs meg a kellő önbizalmuk, akkor is álljanak oda. Mindig motivál, hogy büszkék legyenek rám.

A feleségem is nagyon fontos. A Final Six elődöntője előtt például nagyon izgultam és feszült voltam. Még a csapat is csendes volt. Amikor mentünk a mérkőzésre, felhívtam a feleségemet, hogy találkozzunk. Felszaladtam hozzájuk, és megnyugodtam. Eszembe jutott, hogy évek óta ezért dolgoztunk. Tavaly balszerencsések voltunk, de most nem kell túlizgulni. Örüljek neki, hogy itt van a csapat, itt van a családom.

Ez a családcentrikusság átültethető a csapatra?

Szerencsém van, mert a két fiam is vízilabdázik, az édesapám is vízilabdaedző, ezért a munkahelyemen is megvan a családi életem. A fontos meccsek előtt egy-másfél nappal otthon sem nagyon szólnak hozzám, mert látják, hogy teljesen máshol járok fejben. Nagyon sokszor előfordul, hogy beszél hozzám a feleségem, aztán a meccs után újra elmondja, mert tudja, hogy nem marad meg a fejemben. Ez kialakult az évek során. A gyerekeim szerencsére szeretnek sportolni, a feleségem pedig mindenben partner.

Cseh Sándor: a félelem a kudarctól tart ébren

Mennyire volt a gyermekei számára egyértelmű, hogy a vízilabdát válasszák?

Több sportág felé igyekeztem őket terelgetni, volt köztük egyéni sportág, mint a thai boksz, vagy a dzsúdó, de foci is. Az itteni hangulat aztán elkapta őket, mert nemcsak az edzésre kellett lejönni, hanem a túrák, az edzőmeccsek és a buszutak is jó hangulatban teltek a csapattal. Most pedig ott tartunk, hogy csak vízilabdázni akarnak. Örülök, hogy jól érzik magukat. Sportoljanak, mellette pedig tanuljanak jól. Néha nehéz megtalálni a helyes utat, mert amikor látok egy edzést vagy egy meccset, sok mondanivalóm lenne, de megpróbálom nem terhelni őket ezzel.

A keménység, a szigorúság valamilyen szinten alapkövetelmény egy edzőnél. Mennyire jellemző ez otthon, mondjuk, amikor a fiaival van?

A vízilabdacsapaton belül nemcsak ez jellemez,

nem szeretnék csupán egy katonás, szigorú edző lenni.

A csapatunk egyébként sok mindent elég lazán kezel, ez az egyik legfőbb erényünk. Vagányságnak is megvan a helye, de vannak bizonyos időszakok, amikor keménynek is kell lenni. Ha akár szakmailag, akár emberileg nem tetszik valami egy-egy játékosban vagy a csapatban, azt mindig szóvá is teszem. Nem menekülök el a konfliktusok elől. A játékosok nagy része régóta itt van Szolnokon, ebben az évben kialakult egy olyan összhang, hogy nagyon sokszor keménynek sem kell lennem. Valamennyire a családban is így van. Ott is szeretem ezt az egyensúlyt: legyünk lazábbak, élvezzük az életet, de

ha átlépünk egy bizonyos pontot, akkor viszont elég kemény tudok lenni.

Mennyire tud elég időt szánni a családjára?

Kicsit szakbarbárnak is nevezem magam, mert amíg tart a szezon, csak a család és a vízilabda van. Amikor nem az uszodában vagyok, szinte mindig a gyerekeimmel töltöm az időt. Szokták is mondani, hogy csináljak mást is, lazítsak, de amikor megy a szezon, semmi más nem lazít le. Élvezem, hogy egész nap a vízilabda van a fejemben, ezért szerencsésnek érzi magam. Akad persze egy-két hónap szabadidő, de egy idő után már nagyon várom a hétköznapokat.

Nem vagyok egy túl barátkozós típus.

Egyetlen dolog van, amiről rengeteget tudok beszélni, az pont a munkám, a vízilabda.

Cseh Sándor: a félelem a kudarctól tart ébren

Az édesapja, idősebb Cseh Sándor önhöz hasonlóan egykori játékosa, illetve vezetőedzője is volt a Szolnok vízilabdacsapatának. Szeretett volna hasonlítani az édesapjára?

Valamennyire mindenki hasonlítani akar az édesapjára, de nem ezt éreztem a legfontosabb momentumnak. Négy évig volt a csapat vezetőedzője, most 65 évesen is még három csapatnak tart edzést, egész életében a szolnoki vízilabda klubban dolgozott. Amikor a felnőtt csapat edzője volt, én 10-12 éves voltam. Minden idegenbeli meccsen ott voltam a buszon, így korán éreztem azt, hogy milyen egy felnőtt csapat légköre. Az egész életét felrakta a vízilabdára. A mai napig, ha megnézem az edzéseit, azt látom, hogy 65 évesen milyen elánnal tud egy kétkaput levezetni, aztán még mindig azon gondolkodik, hogy mi lesz a jövő évben.

Ez a példa van előttem, hogy ez sport, ez munka, de a vízilabda életstílus is.

Mennyire akart az apjának megfelelni?

Gyerekkoromban nem igazán éreztem, de korán, már az érettségi előtt külföldre igazoltam. Kiderült, hogy nem leszek felnőtt válogatott játékos, s visszatekintve jól döntöttem, mert a '90-es évek közepén még kevés embernek adatott meg, hogy világot lásson. Én hét évig játszottam külföldön. Amíg vízilabdáztam, soha nem volt nagyobb a megfelelési kényszerem, mint egy átlagos sportolónak.

Mennyi időt töltenek közösen a mágnestábla előtt az édesapjával?

Egy percet nem töltöttünk még. A mi viszonyunk ilyen szempontból furcsa. Nagyon jó apa-fia kapcsolat van, sokat beszélgetünk, de az, hogy mi konkrétan leüljünk, és taktikailag a vízilabdáról beszéljünk, 12 éves koromban történt meg utoljára. A felnőtt csapat edzője volt, leszálltunk a buszról, sétáltunk haza, és akkor megkérdezte, hogy mi a véleményem. Nehezemre esett elmondani. A szakmaisága soha nem volt meg ennek a kapcsolatnak, s nem is hiányzott, mert

nekem igazából mindig is egy édesapa kellett, nem pedig egy olyan ember, akivel én a szakmáról beszélgetek.

Melyek azok a legfontosabb értékek vagy tanítások, amelyeket az édesapjától tanult?

Az ember a szüleinek nemcsak a szeretetét és a jó tulajdonságait látja, hanem a rosszakat is. Úgy érzem, hogy felesleges csak a jót kiszűrni. A legfontosabb irányelv, amit én ugyanígy megpróbálok átadni a gyerekeimnek, az a szeretet. Ha ez megvan, nem lehet olyan rossz az irány.

Cseh Sándor: a félelem a kudarctól tart ébren

Az édesapja mennyire méri szűken a dicséretet? A játékosait ön sem szokta különösebben dicsérni, ez a fajta mentalitás mennyire jön innen?

Ezeket az ember gyerekkorából hozza, persze. Amikor az édesapám edző volt, akkor sem voltam agyondicsérve, ha jól játszottam. Sokkal inkább emlékszem arra, hogy amikor egy szombat reggeli két kapun a bíróval elkezdtem hisztizni.

Rögtön hazazavart, és sétáltam haza 11 évesen egyedül.

Aztán viszonylag korán, 16-17 évesen bekerültem a felnőtt csapatba, ő volt az edző, de úgy érzem nem azért, mert a fia vagyok. Kicsit mindig keményebben fogott, mint a többieket. A fiaimmal én is ilyen vagyok. Nagyon szeretem a játékosaimat, csupán egy-egy játékos volt, akivel nem volt jó a viszonyom. A vízilabdacsapat mindig egy úton van, ezért nem szeretem őket dicsérni, mert akkor ez valamilyen irányba mindig elvisz. Egyik héten ez a játékos játszik jól, másik héten pedig a másik, így a meccsek után nem szoktam dicsérni. A BL-döntő után azért megtettem.

Elég fiatalon bekerült a felnőtt csapatba, ahol az édesapja volt a vezetőedző. Hatványozott bizonyítási kényszer volt önben?

Muszáj volt, mert a Szolnok akkori felnőtt játékosai nem fogadták a legjobb kedvvel azt, hogy az edző fia 16 évesen játszik a csapatban.

Minden sérelmet rajtam próbáltak elverni.

Ez a sport sajátossága, ezzel minden fiatal játékosnak meg kell küzdenie, de túléltem.

Mennyire erősítette meg ez az időszak?

Nagyon. A mai napig is megvannak a tanulságai. Alapvetően pozitív ember vagyok, amellett pedig szociálisan érzékeny is. Át tudom érezni, ha valakinek problémája van, s ezért a hétköznapokban rossz döntéseket hoz, esetleg rosszul kezeli. Az az időszak megtanította, hogy ha 10-14 felnőtt ember össze van zárva egy csapatba, mindenkinek megvan a maga érdekei. Mindenki az egyéniségétől függően kezeli a helyzetet.

Edzőként mi a hitvallása?

A hitvallást nem lehet egy mondatban össze lehet foglalni. Úgy hiszem, hogy többféle út van. Nagyon sok jó és rossz út is van.

Ön milyen utat jár?

Azt vallom, hogy egy edzőnek minden nap meg kell küzdenie azért, hogy a játékosai elfogadják és menjenek utána.

Minden nap a legmagasabb színvonalú munkát kell belerakni. Lehet, hogy egy nap pont azzal érem el a legtöbbet, hogy a konditerem után inkább hazaküldöm őket, így a következő nap újra követnek. Fontos a fantázia, hogy ne csak egy folyamatos sablont kövessenek a hét során.

A tavalyi BL-bronzérem kudarca kellett ahhoz, hogy az idei szezonban csapatként sokkal egységesebbek legyenek, s végül minden fronton aranyérmet szerezzenek?

Pofonok mindig kellenek, ez egyértelmű. Nehéz feldolgozni, de erőt lehet belőlük meríteni. Egy csapatnál, ha összeáll, kell idő, mire magas szinten tud folyamatosan játszani.

Cseh Sándor: a félelem a kudarctól tart ébren

Amióta a Szolnok férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője, kitől tanult a legtöbbet?

Az édesapám mellett először kiemelném Kovács István szerepét. Rengeteg edzőt megemlíthetnék még, de a legtöbbet Kovács Istvántól tanultam az elmúlt kilenc évben. Többféle felállásban dolgoztunk már. Volt két év, amikor visszaléptettek másodedzőnek, és ő lett a vezetőedző, ez egy picike törés volt, de más szemszögből láthattam ekkor a csapatot, ez pedig rengeteget számított. Kovács Istvánnak hatalmas szerepe van abban, hogy a klubban mindenki biztonságban érzi magát, bárkinek bármilyen problémája van, ő segít. Testestül-lelkestül itt van. Nem lehet elfelejteni a szerepeket, ki a főnök, kinek kell a másiknak megfelelni, mégis nyílt és segítő a munkaviszonyunk.

Az a két év másodedzőségnek mennyire volt tanítási célzata?

Ezt egyáltalán nem éreztem. Előtte már előtte négy évig vezetőedző voltam. Kokó sohasem próbált meg engem tanítani. Hozzáteszem:

túl önfejű és makacs vagyok, hogy elfogadjam, ha engem tanítani akar valaki.

Másról szólt ez a történet. Amit Kokó adott az én egyéniségemhez, az inkább az a lazaság, ami belőle fakad. Az ember ne görcsölje, ne idegeskedje túl a dolgokat. Ha mégis, részben humorral tegye.

Jellemző volt korábban a görcsösség?

Nem, de minden fiatal edzőnél érezhető, ha vannak elképzelései, akkor mintegy faltörő kos, megy előre. Ilyenkor vannak jó dolgok, de hibák is belecsúsznak. A szakma legnagyobb nehézsége, hogy az ember eljuthat egy bizonyos szintre, de ettől a következő hónapban akár rosszul is játszhat a csapata, miközben az edző ugyanolyan jól teszi a dolgát.

Mennyire tervez előre? Gondolkodott-e már azon, hogyan nézzen ki a következő évi taktika, játékrendszer?

Folyamatosan. Nagyjából mindig ez van a fejemben. Bármit intézek, közben mindig ilyen dolgokon gondolkodom. Vizuális típus vagyok, nagyon sok mindent leírok. Minden évben van egy füzetem, amelyben rengeteg skicc van. Előfordul, hogy a megbeszélés előtt is egy vázlatot készítek az edzéshez, az edzés minden egyes percét előre megtervezem.

Hogyan tudja a motivációját fenntartani?

Sohasem volt ezzel problémám. Egyetlenegyszer éreztem problémát, az első bajnoki győzelmünk után egy-két hétig volt bennem egy olyan érzés, hogy igazából mindig is magyar bajnok szerettem volna lenni, most pedig az vagyok. Feltettem magamnak a kérdést, hogyan tovább? Ez szerencsére hamar elszállt.

Mi tartja a földön?

Nem tudom megítélni, a kívülállók ezt jobban tudják. Talán a gyerek- vagy felnőttkoromban átélt kudarcok. Utólag már ezeket sem élem rosszul, mert mindig igyekeztem valamilyen irányba tovább haladni. Talán az tart még a földön, hogy

pontosan tudom, mennyire rosszul fog esni a következő vereség.

Nem szégyen kimondani, hogy egy sportoló nemcsak a győzelemért, hanem a győzelem érzéséért is hajt, amely megfoghatatlan. Az elmúlt három évben hét trófeát nyertünk. Nyolc döntőben voltunk, és egyet vesztettünk el, ott is döntetlen után ötméteresekkel az Eger ellen a Magyar Kupában. Borzasztó érzés volt. Mélyen bennem maradt, ugyanúgy, mint a győzelmeké. Utána hetekig nehezen tértem magamhoz. Ha ennyire az emberben van az az érzés, s fél tőle, az ébren tart.

Kapcsolódó hang

Cseh Sándor: a félelem a kudarctól tart ébren - 1. rész
 


Cseh Sándor: a félelem a kudarctól tart ébren - 2. rész
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018