Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Aján Tamás: nehéz helyzetben az olimpiai mozgalom

Óriási fejtörést és káoszt okoztak a különféle doppingbotrányok az elmúlt hónapokban - mondta Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az elmúlt bő húsz évben nem volt annyira nehéz helyzetben az olimpiai mozgalom, mint most - jelentette ki Aján Tamás.

 „A nemzetközi olimpiai mozgalom az emlékezetes 1980-as és 1984-es olimpiai bojkott óta nem volt ilyen nehéz helyzetben. Olyan, mintha egy bomba robbant volna. A 2008-as pekingi és a 2012-es londoni doppingminták újraanalizálásával a Nemzetközi Olimpiai Bizottság abszolút váratlan helyzetet teremtett. Azok a minták, amelyek akkor negatívnak bizonyultak, most pozitívak. Húsz sportágat és nagyon sok országot érint. Ennek biztos, hogy további következményei lesznek, hiszen óránként változik az ezzel kapcsolatos véleményes helyzet" - fejtette ki a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke.

Arról is beszélt, hogy súlyemelésben az olimpiai időszak alatt nem folytatódhat a doppingügyek tárgyalása.

 „A riói olimpia alatt egyetlenegy tárgyalást nem kívánunk lefolytatni, mert annyira elvinné a figyelmet a sportágakra és az érintett országokra, hogy nem olimpiát váró, hanem lényegében egy információt váró közönséget teremtünk meg.”

 Aján Tamás szerint nagyon fontos, hogy a riói laboratórium visszakapta működési engedélyét a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségtől.

 A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli főtitkára szerint Rióban megközelítheti a magyar olimpiai küldöttség eredményessége a londonit. Azt is megemlítette, hogy a brazil szervezőknek még az utolsó napokban is számos javítanivalójuk van, és aligha lesz érdemes a riói játékokat a londonihoz mérni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×