Infostart.hu
eur:
385.71
usd:
331.28
bux:
119252.25
2026. január 14. szerda Bódog

Visszatér a tavalyi időmérő a Kínai Nagydíjtól

Minden bizonnyal ismét a tavalyi időmérő rendszer szerint dől majd el a rajtsorrend a 2016-os Formula-1-es szezon jövő heti, harmadik futamától, a Kínai Nagydíjtól kezdve.

A javaslatra, hogy már Sanghajban a 2015-ös rendszer szerint rendezzék meg a szombati eseményt, még a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsának is rá kell bólintania.

Vasárnap a Bahreini Nagydíjon a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke még ellenállt a csapatvezetők egységes kérésének, hogy visszatérjenek a 2015-ös rendszerre, de a csütörtöki tárgyaláson már beadták a derekukat.

A melbourne-i idénynyitó után sok kritika érte az újfajta időmérőt, amelynek lényege, hogy a három részből álló kvalifikáció minden szakaszában - meghatározott idő elteltével - 90 másodpercenként kiesik egy-egy pilóta. A szabályalkotók és a FIA illetékesei azt remélték a módosítástól, hogy a versenyautók több időt töltenek majd a pályán az időmérő alatt. Az előzetes várakozások azonban nem váltak valóra, Ausztráliában az időmérő szakaszainak utolsó perceiben alig, vagy egyáltalán nem köröztek az autók.

A tavalyi rendszer ugyanúgy három szakaszból állt, de akkor csak az egyes periódusok végén esett ki meghatározott számú pilóta a következő szakaszból.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×