eur:
389
usd:
361.8
bux:
68671.83
2024. május 8. szerda Mihály

Hosszú Katinka kihagyja a FINA budapesti gáláját?

Hosszú Katinka kihagyhatja a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) hagyományos díjátadó gáláját, amelyre január 31-én Budapesten kerül sor.

A luxemburgi Euro Meet úszófesztivál honlapján (euromeet.lu) megjelent közlemény szerint Hosszú is ott lesz a január 29. és 31. közötti verseny mezőnyében. A többszörös világ- és Európa-bajnok úszónő 2013-ban és 2014-ben is rajthoz állt Luxemburgban.

"Úgy tudom, hogy a most hétvégén Austinban szereplő Katinka versenyengedélyt kért a jövő heti, nizzai versenyre és a február elején esedékes amiens-i viadalra is, de a január végi luxemburgi versenyre nem - nyilatkozta Gyárfás Tamás, a honi úszószövetség (MÚSZ) elnöke, FINA-alelnök az MTI megkeresésére.

- Mi ebből azt a következtetést vontuk le, hogy Katinka a FINA meghívásának eleget tesz. Csak feltételezni tudom, hogy a nevezés a luxemburgi versenyre korábban történt, még mielőtt a FINA kitűzte volna a budapesti gála időpontját, és oda Katinka - mint aki az eredményhirdetésen igencsak érdekelt - meghívást kapott volna."

A FINA szokásos éves díjátadóján jutalmazzák a világszövetséghez tartozó sportágak - úszás, vízilabda, műugrás, óriás-toronyugrás, nyíltvízi úszás, műúszás - legjobbjait. Emellett a budapesti esemény keretében ülésezik a FINA végrehajtó bizottsága, a Büro. Január végén a magyar fővárosban dől el az is, ki rendezheti meg a 2021. évi vizes világbajnokságot, amelyet eredetileg Magyarország nyert el, de azzal, hogy a 2017-es vb rendezője lett, a 21-es vb gazdátlanná vált.

Időközben a Magyar Úszó Szövetség és Hosszú Katinka közötti vita újabb részletével szolgált Sós Csaba, a MÚSZ szakmai alelnöke. Szerinte - amint azt a sportvezető a Hír TV Középkezdés című péntek esti műsorában elmondta - Hosszú Katinka első, december 22-ei sajtótájékoztatója előtt körülbelül tíz nappal-két héttel volt egy személyes, tisztázó jellegű megbeszélés a MÚSZ-ban a szövetség szűk vezetése és a versenyző, valamint edző-férje, Shane Tusup között.

"Annál a pontnál, amikor Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke felrótta, hogy Hosszú Katinkáék pénzt kértek a budapesti világbajnokság promóciós filmjében való szereplésért, ők felálltak és elmentek - jelentette ki Sós Csaba, aki még hozzáfűzte: - Nem volt teátrális és unintelligens a történet. Az igazi meg nem értés a promóciós film körül van. Õk úgy gondolják, hogy Katinka egy áru, és mindenkor fizessék meg."

Sós Csaba emlékeztetett arra, hogy Hosszú Katinka edzőtáborozásait 18 éves koráig a szövetség fizette. Elmondta még, hogy Shane Tusup ugyanolyan edzői díjazásban részesül Magyarországon, mint Kiss László szövetségi kapitány, Hosszú Katinka pedig ötszörös világbajnokként és világranglista-vezetőként ugyanakkora Gerevich Ösztöndíjat kap, mint a londoni aranyérmes Risztov Éva vagy az olimpiákon eddig öt érmet nyerő Cseh László.

Címlapról ajánljuk

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×