Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

"Õrületesen nagy a váltás, nem erre a hegyre készültünk"

A szolnoki Szlankó Zoltánnal együtt elindult Nepál fővárosából, Katmanduból és a 8516 méter magas Lhoce felé tart az a nemzetközi hegymászócsapat, amely a napokban vízumproblémák miatt eredeti tervét, a 8027 méteres Sisapangma főcsúcsának megmászását feladva a világ 4. legmagasabb hegycsúcsának északi gerincét tűztek ki új céljául.

Szlankó Zoltán, az amerikai Cleo Weidlich és két másik amerikai társuk jelenleg már Luklában tartózkodik. Itt találkoznak azzal a helyi serpa mászóval, akivel kiegészülve kezdetét veszi a Lhoce-expedíció - közölte az expedíció kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.

Barabás László tájékoztatása szerint amennyiben az időjárás és a résztvevők erőnléte is lehetővé teszi, a csúcsot nem a klasszikus úton, hanem annak egy nehezebb variánsán haladva, az északi gerincen közelítik meg, ahogyan azt Denis Urubko kazah mászó is tette 2010-ben.

Szlankó Zoltán - akivel Barabás László telefonon beszélt - ugyanakkor jelezte: lelkileg nagyon megterhelő számukra ez az új helyzet. Bár időben, felkészültségben és erőnlétileg rendben vannak, "őrületesen nagy a váltás, nem erre a hegyre készültek".

Barabás László szerint Szlankóéknak Katmanduban sikerült beszerezniük a még hiányzó felszereléseket, kivéve a főzéshez és hóolvasztáshoz nélkülözhetetlen palackos gázt, amit az egész városban nem lehet kapni. Időközben Cleo Weidlich még egy korábbi mászása során a Sisapangmán hátrahagyott készleteit is begyűjtötte, így ő 90 kilós felszereléssel vág neki az útnak.

A csapat pillanatnyilag Luklában tartózkodik, ahonnan tovább indulva várhatóan estére érik el Phakdinget, majd egy ott töltött éjszaka után mennek tovább Namche Bazarba. Az alaptáborból az Everestre vezető nepáli útvonal - melyen a negyedik táborig Szlankóék Lhocéra tartó mászása is vezet - le van zárva, miután múlt pénteken egy lezúduló jéglavina a világ legmagasabb hegycsúcsának történetében az eddigi legtöbb halálos áldozattal járó tragédiát okozta. Ez az akadály azonban a hírek szerint előre láthatólag az alaptáborba érkezésük idejére - 2-3 nap múlva - elhárul - mondta az expedíció kommunikációs vezetője.

Jelezte: a szolnoki mászó úgy véli, az egyik legnagyobb nehézséget a Lhoce megmászása során a szomszédos Mount Everestre tartó tömeg fogja jelenteni. Egyes információk szerint több mint 340 nyugati mászó és 300 serpa próbál idén szerencsét a hegyen, ezért a nehezebb szakaszokon és a fix köteleknél hatalmas torlódás várható, melyet igyekeznek majd elkerülni.

Barabás László emlékeztetett arra, hogy Szlankó Zoltán a harmadik magyar, aki az idei szezonban egy nyolcezres csúcs megmászására vállalkozik: az aradi Török Zsolt már elérte az Annapurna 2-es táborát, míg Klein Dávid a Mount Everest alaptáborában tartózkodik. Szlankó Zoltánék is az Everest nepáli alaptáborából indulnak majd a Lhocéra. A Lhoce a Mount Everest, a K2 és a Kancsendzönga után a világ negyedik legmagasabb hegycsúcsa. Magyar hegymászók 2011. május 21-én hódították meg először: akkor Erőss Zsolt és Gál László jutott fel a 8516 méteres magasságba.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×