Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A Manchester United 37 millió fontért vinné Matát

A mostani szezonban visszafogottan szereplő Manchester United klubcsúcsot jelentő 37 millió fontos (13,7 milliárd forint) ajánlatott tett Juan Matáért, a Chelsea spanyol futballistájáért.

Az angol bajnokságban címvédő manchesteriek számára komoly erősítést jelentene a világ- és Európa-bajnok középpályás, aki Jose Mourinho nyári érkezése óta kikerült a Chelsea kezdőcsapatából. Így mindkét fél számára kedvező lehet az üzlet, melyre ugyanakkor a londoniak még nem bólintottak rá.

Az MU David Moyes irányításával messze elmarad a várakozásoktól, mert ugyan a Bajnokok Ligájában bejutott a nyolcaddöntőbe, a Premier League-ben viszont csak hetedik, 14 ponttal lemaradva az éllovas Arsenaltól, az FA Kupából és - szerdán - a Ligakupából pedig már kiesett.

A 25 éves Mata kegyvesztettsége a Chelsea-nél sokak számára meglepő volt, már csak azért is, mert a legutóbbi két szezonban őt választották meg a csapat legjobbjának.

A manchesteriek eddigi legdrágább igazolása a bolgár Dimitar Berbatov volt, akiért 2008-ban 30,7 millió fontot fizettek a Tottenham Hotspurnek.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×