Guttmann Béla - hiszen róla van szó - később úgy mesélte a sztorit, hogy éppen a fodrásznál üldögélt, amikor belépett hozzá Bauer, az egykori híres brazil válogatott, régi jó ismerőse. Guttmann megkérte az akkor a csapatával éppen afrikai túrára induló kollégát (egyszersmind nagy tisztelőjét), hogy szóljon már neki hazatérve, ha lát egy különösen tehetséges fekete srácot.
Bauer hazatérve "jelentette", ő bizony felfigyelt egy "gyémántra", de a klubja irdatlan összeget kér érte. Szerinte megérné, de hát tényleg sokat kérnek érte.
Guttmann viszont akcióba lépett. Vagy három és fél évtizeddel később Eusébio így emlékezett becserkészésének történetére: "Meglehetősen nagy szegénységben éltünk. Ötéves voltam, amikor apám meghalt, anyám egyedül nevelt bennünket a testvéreimmel. Tulajdonképpen az egyetlen szórakozásunk a futball volt, rúgtuk, ami elénk került reggeltől estig. Mafalalában, a főváros szegénynegyedében nőttem fel, elképzelhetik, milyen körülmények között. Arról álmodtam, egyszer híres futballista leszek.
Egyszer csak felfigyeltek rám - mindjárt két helyről is. Az alapproblémát az jelentette, hogy én a Sportingban futballoztam Lourenço Marquesben, ami amolyan fiókcsapata volt a lisszaboni Sportingnak. A Sporting azonban vacillált, próbajátékra akart hívni. A Benfica meg nagy pénzért máris vitt volna. Anyám azt mondta: "Fiam, ne gondolkozz, menj a Benficához!"
Nem hiszem, hogy bizonygatnom kellene - jó döntést sugallt. Pedig akkor már a Sporting is szerződtetett volna, ráadásul nagyobb összegért, mint a Benfica. Sőt, tovább srófolta ajánlatát. Ám Domingos Claudino, a Benfica akkori elnöke elrejtett egy lagosi szállodában, a Praia Marban. S közben kifizetett mozambiki klubomnak 400 000 escudót. Mondják, abban az esztendőben egyetlen mozambiki vállalatnak sem volt megközelítően sem annyi külföldről származó bevétele, mint a mi kis futballcsapatunknak."
Az 1960-61-es idényben Eusébio még nem szerepelt rendszeresen a csapatban, porcsérülése miatt a Barcelona ellen 3:2-re megnyert BEK-döntőt is kihagyta. Pedig az a találkozó hozta a Benfica első nagy sikerét, s avatta Gutttmannt az első (s mind ez idáig az egyetlen) magyarországi születésű BEK-győztes edzővé.
A magyar barátaihoz mindig hűséges edző számára különösen érdekes volt a nagy menetelés: a skót Hearts után éppen az Újpesti Dózsát búcsúztatta a Benfica, majd a dán Aarhus GF, azaz Toldi Géza csapata ellen lépett tovább a csapat. A bécsi Rapid elleni siker után a berni döntőben a Kocsissal, Cziborral, Kubalával felálló Barcelona várta a Benficát. A Costa Pereira - João, Germano, Angelo - Cavem, Neto - Augusto, Santana, Águas, Coluna, Cruz összetételű gárda 3:2-re győzött!
De a Benficának a Real Madridra fájt igazán a foga! A következő sorozatban a királyi klub skalpját is sikerült megszerezni. A bécsi Austria - már megint temérdek ismerős és barát ... -, aztán a német Nürnberg, majd az angol Tottenham testén keresztül jutott a lisszaboni gárda az 1962-es amszterdami döntőbe.
Óriási volt a mérkőzés tétje: ha a Benfica nyer, megszilárdítja a helyét Európa trónján. Ha a Madrid, a spanyolok visszaveszik a hatalmat. A portugálok nyertek, pedig Puskás élete egyik legjobb játékával három gólt rámolt be Costa Pereirának. Ám a "sasok" (Costa Pereira - João, Germano, Angelo - Cavem, Neto - Augusto, Eusébio, Águas, Coluna, Simőes), Elsősorban, persze Eusébio remek játékával, öttel válaszoltak!
Súlyos gond merült fel az elektromos autózással kapcsolatban