eur:
389.16
usd:
362.19
bux:
68842.55
2024. május 8. szerda Mihály

Döntős a férfi párbajtőrcsapat

Kiélezett küzdelemben, négy tussal felülkerekedett a lengyeleken, ezzel bejutott a döntőbe a magyar férfi párbajtőrcsapat a budapesti vívó-világbajnokságon. Ellenfele az aranyéremért a franciákat ugyancsak szoros csatában legyőző ukrán együttes lesz.

Imre Géza, Boczkó Gábor és Rédli András lendülete az elődöntőben is kitartott, a pástra lépő trió nagyszerű mérkőzésen verte meg az ugyancsak koncentráltan vívó lengyeleket.

Az összecsapás jelentős részében egy-egy tus volt a különbség a két csapat között, az ötödik asszóban azonban Boczkó megsérült. Egyszer csak leült a pástra, majd a combját fájlalta. Szényi Péter elkezdett melegíteni, de Boczkó vállalta a folytatást, és nem engedte el ellenfelét, Krzysztof Mikolajczakot: 20-20-nál történt a baj, s 23-23-mal adta át a helyét Rédlinek. Radoslaw Zawrotniak révén ebben az asszóban elléptek két találattal a lengyelek (28-30), de aztán Imre hozta a csapattalálkozókon szokásos formáját, 35-34-re fordított Mikolajczakkal szemben úgy, hogy a lengyel kétszer is kézzel védte támadását, a zsűri pedig ezt hagyta. A nyolcadik párban Rédli 5-4-re verte Tomasz Motykát, a SYMA Csarnok közönsége egyre emelkedettebb hangulatba került.

A befejezésre Boczkó lépegetett fel a pástra, s sántítva, az akciók közti szünetekben egy lábon ugrálva is legyőzte Zawrotniakot, majd örömében a pástra vetette magát, miközben zúgott a "Boczek, Boczek".

Néhány perccel korábban ért véget a másik elődöntős találkozó, melyben az ukránok végig tartani tudták az ezúttal nem túlságosan aktív - 2011-ben arany-, tavaly ezüstérmes, olimpiai címvédő - franciákat, a végjátékban pedig ki is csikarták a győzelmet.

Eredmények:
a 32 között:
Magyarország-Argentína 45-31
a 16 között:
Magyarország-Kazahsztán 45-31
negyeddöntő:
Ukrajna-Csehország 33-27
Franciaország-Olaszország 45-40
Magyarország-Venezuela 43-39
Lengyelország-Izrael 33-24
elődöntő:
Ukrajna-Franciaország 17-15
Magyarország-Lengyelország 45-41

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×