Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nyögvenyelős döntetlennel jutott ki az Eb-re a Mocsai-csapat

A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a januári, dániai Európa-bajnokságra, mivel a selejtező utolsó előtti fordulójában 25-25-ös döntetlent játszott a lett csapat vendégeként, s így a második helynél hátrébb már nem végezhet csoportjában.

Az első félidőben nem tudott felpörögni a magyar csapat, eleinte védekezésben volt passzív, majd a támadások akadoztak. Az első pár perc a letteké volt, de 3-3 után egy darabig felváltva estek a gólok. A félidő feléhez közeledve emberhátrányba került a magyar válogatott, a hazaiak pedig két találattal megléptek (9-7). Mocsai Lajos szövetségi kapitány időt kért, ezt követően felzárkózott a csapata, de a vezetést nem tudta átvenni. A szünetre egygólos hazai előnynél (12-11) vonult az öltözőbe a két együttes, ehhez azonban is kellett, hogy a magyar kapuban Tatai Péter háromból három hetest hárítson.

A pihenő után sem változott jelentősen a játék képe, a magyarok ugyan valamelyest feljavultak védekezésben, ezzel együtt a lettek váratlan közbelövésekkel továbbra is gyakran betaláltak. Bő tíz perccel a vége előtt három góllal, 20-17-re vezettek a hazaiak, igaz, két perccel később már 20-19 állt az eredményjelzőn. Az 57. percben egyenlített a magyar válogatott Vadkerti labdaszerzése nyomán (23-23), nem sokkal később pedig Nagy László egalizált (24-24), de erre is érkezett válasz. Időkérést követően a magyarok az utolsó pillanatokban hétmétereshez jutottak, melyet Császár Gábor értékesített, ezzel lett meg az Eb-részvételhez szükséges pont.

Eb-selejtezők, 4. csoport, 5. forduló:
Lettország-Magyarország 25-25 (12-11)
a magyar csapat gólszerzői: Nagy L. 9, Császár 4, Harsányi 4, Nagy K. 4, Lele 1, Lékai 1, Vadkerti 1, Zubai 1

A csoport állása: 1. Magyarország 7 pont/5 mérkőzés, 2. Horvátország 6/4, 3. Lettország 3/5, 4. Szlovákia 2/4

A csoport első két helyezettje jut ki az Európa-bajnokságra.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×